Triplex túra új útvonalon
Sport

Triplex túra új útvonalon

Negyedszer vettek részt a Halasi Bringabarát Klub tagjai az gynevezett. TRIPLEX túrán, vagyis a háromhatár túrán, amely a magyar, szerb, román hármashatárhoz kapcsolódik alapvetően. A három ország megegyezése alapján, Trianon miatt, minden év májusának végén a határkőnél ideiglenes határállomást hoznak létre, és e két nap alatt át lehet menni egymáshoz.

Ehhez szervez minden évben kerékpártúrát a magyarkanizsai természetjáró egyesület, amelyre most már több éve meghívják a halasiakat is. Idén technikai okok miatt a mieink Szőregről indultak el bringáikkal a túrára, (addig autóval mentek) és Magyarkanizsára érve a táv felét már meg is tették. Onnan már együtt, a testvérvárosi csapattal indultak tovább szerb oldalról a hármashatárkőhöz.

A kőnél egy csoportos fotózkodás után elmentek a román területen lévő közeli Óbébába, ahol megtekintették Téry Ödön nemzetközileg is ismert magyar természetjáró szobrát. Majd ismét vissza a határkőhöz, ameddig egyébként tart a vaskerítés, és belépve Magyarországra, földes úton mentek az első magyar faluba, Kübekházára. Itt falunappal emlékeznek június 4-re, amelynek keretében (immár harmadik éve) megvendégelték a csapatot egy gulyáslevesre.

Ezt egy halasi csipkével köszönték meg a település polgármesterének, majd egy rövid nézelődés után, elbúcsúzva Kübekházától és magyarkanizsai barátaiktól indultak vissza városukba.

Hozzászólás (0)