Súlyos vereség a Békéscsabától (galéria)
Sport

Súlyos vereség a Békéscsabától (galéria)

Az első negyedórában volt partiban a Kiskunhalasi UKSC a vendég Békéscsabai DKSE-vel az NB II-es férfi kézilabda-bajnokság mérkőzésén. A Horváth István Sportcsarnokban a vizitálók minden csapatrészben felülmúlták a halasiakat.

Ősszel, némi meglepetésre, de teljesen megérdemelten a Kiskunhalasi UKSC idegenben legyőzte a Békéscsabai DKSE csapatát, a 26-25-ös halasi siker önbizalmat adhatott a mieinknek a hazai találkozó előtt. Szükség is volt erre, mert az UKSC súlyos vereséget szenvedett idegenben a Túrkevétől. A Horváth István Sportcsarnokban megrendezett találkozón jól kezdett a házigazda, Paic Róbert góljával szerezte meg a vezetést. Az első tíz percben az volt a koregoráfia, hogy a halasiak góljára rögtön érkezett a csabai válasz. Fordulatot hozott az az időszak, amikor egy emberhátrányos helyzetet jól használt ki a vendégcsapat. Ez a 1-7-es széria előrevetítette a meccs további alakulását. Pedig több alkalommal is lehetőség lett volna a felzákózásra, mert Ivkovics Zorán védeni tudott, de a támadás nem végződött halasi góllal. A félidőben 20-12 volt oda, a második 30 perc legfőbb kérdése az volt, hogy a hazaiaknak sikerül-e a felzárkózás és az, Békéscsaba leáll-e a gólgyártással. Nem állt le, így egyre nagyobb lett a két csaapt közti különbség. A vendégek ezen a délután minden csapatrészben felülmúlták a halasiakat. Kiskunhalasi UKSC - Békéscsabai DKSE 22-37, a halasiak legeredményesebb játékosa a 7 gólos Paic Róbert volt. Az UKSC szombaton Kiskunfélegyházán lép pályára.