Rajt-cél győzelmet aratott a Kertvárosi-iskola (galéria)
Nyolc fordulóból ötöt megnyert a Kertvárosi Általános Iskola a diákolimpia játékos sportverseny megyei döntőjében, amelynek házigazdája is volt az intézmény. Öt csapat versengett egymással a két továbbjutó helyért, az országos elődöntőben a Kertváros mellett a solti Vécsey Károly Általános Iskola szerepelhet úgy, hogy az utolsó fordulóban meg tudta előzni a kecskeméti Petőfi-iskolát.
Több emlékezetes és különleges pillanata volt a diákolimpia játékos sportverseny megyei döntőjének, amelyen öt csapat mérte össze tudását. A házigazda Kertvárosi Általános Iskola két válogatottat is indított, egyiket versenyen kívül, rajtuk kívól két kecskeméti, egy solti és egy vaskúti intézmény érkezett Kiskunhalasra. A versenyzőket Laskovicsné Terzics Edit igazgató köszöntötte, a döntőt pedig Kuris István László alpolgármester nyitotta meg. A diákokra nyolc játék várt, ahol ügyesnek, pontosnak és gyorsnak kellett lenni.
A verseny kiélezettségére jellemző tény az, hogy az egyik fordulóban két iskolának századmásodpercre azonos ideje volt, ilyen nagyon ritkán fordul elő. A másik emlékezetes pillanat pedig az volt, amikor kiderült, a továbbjutás kérdéséről az utolsó játék dönt. A solti Vécsey Károly Általános Iskolának és a kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskolának is 23-23 pontja volt. Az alagút akadály elnevezésű pályán a soltiak voltak gyorsabbak, így ők képviselhetik Bács-Kiskunt az országos elődöntőben.
A házigazda Kertvárosi Általános Iskola tulajdonképpen rajt-cél győzelmet aratott. Az első fordulóban az élre állt, folyamatosan növelte előnyét, nyolcból öt játékot megnyertek a halasiak, kétszer második, egyszer pedig harmadik helyet szereztek. A kiegyensúlyozott versenyzésnek köszönhetően a hazaiak nyolc pontos előnnyel lettek megyei bajnokok, így ott lehetnek az országos elődöntőben.

