Hungária Kupa 2025: pénteken tájfutás a belvárosban
Sport

Hungária Kupa 2025: pénteken tájfutás a belvárosban

Augusztus 20 és 24 között rendezik meg 23 ország tájfutóinak részvételével, Kunfehértó versenyközponttal a Hungária Kupa 2025 Nemzetközi Tájfutóversenyt, amelynek egyik versenynapja, augusztus 22-én, Kiskunhalas belvárosában lesz. Most pénteken 10 és 12 óra között, mintegy 700 tájfutó versenyez majd a belváros utcáin, közeli terein, parkjaiban – tudtuk meg a Hungária Kupa szervező bizottságának elnökétől, Mátrai Róberttől. A szervezők kérik a Halas belvárosban közlekedőket, hogy pénteken a verseny időszakában legyenek óvatosak és figyeljenek a futókra, kérik továbbá a lakosság türelmét. (címkép illusztráció)
Kánikulai foci, főszerepben a lányok (galéria)
Sport

Kánikulai foci, főszerepben a lányok (galéria)

Három csapat részvételével rendeztek utánpótlás lány labdarúgótornát a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A házigazda Kiskunhalasi FC ellenfele az Arany Bácska Jánoshalma, valamint az Ásotthalom volt. Varga István tanítványai egy győzelemmel, és egy vereséggel zárták a kánikulai délelőttöt.
Szerbiában szárnyaló Szitakötők
Sport

Szerbiában szárnyaló Szitakötők

Nemzetközi versenyen remekeltek a Kiskunhalasi Szitakötők Gyorstollas és Szabadidősport Egyesület tagjai. A szerbiai Bački Monoštorban remek körülmények között, egy hangulatos megméretésen szép halasi eredmények születtek - adta hírül az egyesület hivatalos oldala.
Danka Gábor a Gyulai István Memorialon futhatott
Sport

Danka Gábor a Gyulai István Memorialon futhatott

Óriási élményben részesült Danka Gábor. A Halas AC kiváló atlétája, meghívottként ott lehetett a Gyula István Memorialon, amelyen világklasszisok egész sora szerepelt. Gábor a Kecskeméti Sportiskola színeiben a 4x300 méteres mixváltóban futhatott a Budapesti Nemzetközi Atlétikai Központban.
A világ idei legjobb eredményével nyert Halász Bence
Sport

A világ idei legjobb eredményével nyert Halász Bence

Óriási egyéni csúccsal nyerte meg a kalapácsvetést a Gyulai Memorialon Halász Bence. A kiváló atléta, aki idén átvehette Kiskunhalason az év sportolójának elismerését, 83,18 méteres eredménnyel még a legnagyobb riválisát, a kanadai Ethan Katzberget is legyőzte.
Németországi edzőtáborban készültek a halasi birkózók
Sport

Németországi edzőtáborban készültek a halasi birkózók

Egy hetes németországi edzőtáborban vehettek részt a Kiskunhalasi Birkózó Klub versenyzői. Három sportoló Angerben igen hasznos, és fejlődésüket nagyban elősegítő foglalkozásokon tréningeken pallérozódhatott. 
Bábolna: Léna ezüst, Csenge bronz a championátuson
Sport

Bábolna: Léna ezüst, Csenge bronz a championátuson

A múlt hétvégén Bábolnán rendezték meg a Quality Championátus II. fordulóját, ahol a serdülő A kategóriában két kiskunhalasi lovas is érdekelt volt az érmes helyezésekért a végjátékban. A háromnapos erőpróba zárásán a végig jó formát mutató két Kiskunhalasi LTSE-ben sportoló lovas dobogóra állhatott. Miske Léna Laila nevű lovával az ezüstérmet vehette át, klubtársa Frányó Csenge, Diorina nyergében a bronzérmes helyen zárt.  (címképen Miskei Léna és Laila)
(►)  Bajnokavatások a díjlovagló régiós döntőn (galéria)
Sport

(►)  Bajnokavatások a díjlovagló régiós döntőn (galéria)

A vasárnapi forróságot hősiesen viselték a Hirling József Lovasparkban rendezett Díjlovaglás Kelet-Magyarország Régiós Döntőjében a lovasok és négylábú társaik. A filces pályán kialakított díjlovagló négyszögben 13 versenyszámot láthatott a közönség a döntő második napján. Vasárnap az előző naphoz hasonlóan 52-en léptettek lovaikkal a versenypályára és 11 számban avattak bajnokot.  Az  E5 - "E" kategória régiós bajnokságában a IV. licenc-es felnőtteknél Mezei Lívia, a Kiskunhalasi BM Határőr Dózsa SE lovasa Mathias Rex-szel aranyérmet szerzett. (címképen Krikus Karina Kaffino-val)
Halasiak is teljesítették a Balaton-átúszást
Sport

Halasiak is teljesítették a Balaton-átúszást

Az időjárás kétszer közbeszólt, de augusztus 9-én, szombaton minden ideiális volt, hogy megrendezzék a 43. Lidl Balaton-átúszást. Több mint tízezren csobbantak bele a 24 fokos vízbe, köztük lelkes halasiak, akik teljesítették az 5,2, illetve a 2,6 kilométeres távot.