Hazatér a tenyész
Sport

Hazatér a tenyész

Mint sok mindenben a honi lovassport történetében, úgy a tenyészversenyek históriájában is úttörő szerepet vállalt Kiskunhalas, a Hirling József vezette Határőrség Lovasiskolájának köszönhetően. Az idén rendezik 33. alkalommal az országos díjugrató tenyészversenyt, amely elsősorban a lovak megméretése, a magyar tenyészállomány felmérése. Az  idén visszakerült szülőföldjére a tenyészverseny, hiszen itt rendezték meg először 1984-ben - és aztán sok éven át - a magyar díjugrató tenyészet versenyét. A 2016. szeptember 30-tól október 2-ig tartó, háromnapos versenyen a halasi lovasaréna Európa szerte elismert minőségű zöld gyepén adnak randevút egymásnak a díjugrató tenyészverseny résztvevői.
Mekkora győzelem volt!
Sport

Mekkora győzelem volt!

Vajon hányan emlékeznek arra, hogy mi is történt 1996. szeptember 27-én Debrecenben, amelyet azóta is emlegetnek a kézilabdabarátok Kiskunhalason? Annyit segítünk, hogy a házigazda DVSC az NB I első fordulójában fogadta a Kiskunhalas NKSE nyáron alaposan átalakult csapatát, amelyet Farkas József, vagy ahogy sokan ismerik, Cinga irányított.
Két pont behúzva
Sport

Két pont behúzva

Vasárnap délután, a megyei női kézilabda-bajnokság második fordulójában Kiskunfélegyházát fogadta otthonában a bajnok KB Autoteam SE. Egyértelmű esélyese volt a találkozónak Virág Erika csapata és kétséget sem hagyott a siker megvalósításában a 60 főnyi közönség előtt a Halas.
Halasi hatos
Sport

Halasi hatos

Újabb nagyszerű sikert aratott a Kiskunhalasi Szilády RFC a megyei III. osztályú bajnokságban. Vincze Attila és Bisztrovics Róbert csapata ezúttal hazai pályán verte egy gólzáporos mérkőzésen a Madarast. A halasiak ezzel a tabella második helyén állnak.
Isten éltesse, Józsi bácsi!
Sport

Isten éltesse, Józsi bácsi!

A legenda ismét futott egy nagyot, a tömeg pedig őt ünnepelte. Tabajdi Józsi bácsi jövő héten lesz 75 esztendős, ebből az alkalomból egész napos sport volt a Sóstó mellett. A futást ezúttal mindenkit az ünnepeltek ajánlotta fel. Több mint kétszázan jöttek el a jeles alkalomra, Józsi bácsi pedig egymás után fogadta a gratulációkat és az ajándékokat. 
Szenzáció: a teniszezőink feljutottak az első osztályba!
Sport

Szenzáció: a teniszezőink feljutottak az első osztályba!

Hihetetlen izgalmak és fordulatok után 5:4-re nyert Debrecenben a Halasi Tenisz Club csapata, ez azt jelenti, hogy a következő szezonban az OB I-ben szerepelhetnek. Franczia Imre klubelnök azt nyilatkozta a Halasmédiának, hogy ez az egyesület fennállásának legnagyobb sikere.
Halasra ért az országjáró futás
Sport

Halasra ért az országjáró futás

Dunaszekcsőről Baja, onnan pedig Halas volt a cél a Fuss magadért egy kört! nyolcadik napján. A futók pénteken 18 óra után nem sokkal értek be Halas főterére, az itt felállított EFI sátorhoz. A Korányi Intézet dolgozói hozták a stafétát és a Déli városkapunál csatlakoztak hozzájuk a halasiak. A helyi csapatot Romhányi Zoltán a Semmelweis Kórház főigazgatója vezette.
Fuss magadért egy kört!
Sport

Fuss magadért egy kört!

Ezzel a jelmondattal buzdítja az embereket az az országos program, mely szeptember 17-én indult útjára. Egészségügyi dolgozók 16 nap alatt 1600 kilométert futnak. A kezdeményezés ma este városunkba is elér, várhatóan 18 órakor érkezik meg Kiskunhalasra a staféta.
Megyei ezüstérem tűzoltófociban
Sport

Megyei ezüstérem tűzoltófociban

Másfél hónappal azután, hogy strandfociban remekeltek, ezúttal a megyei kispályás labdarúgó-bajnokságban tették le névjegyüket  a halasi tűzoltók. Kilenc csapat lépett műfűre és a kiskunhalasiak teljesítménye a második helyet érte a kiskunfélegyházi tornán.