Futással ünnepelt Donát
Sport

Futással ünnepelt Donát

Jó időeredménnyel kezdte fedettpályás szezonját Jerémiás Donát, aki az év utánpótlás fiú versenyzőjeként lett Kiskunhalason az év sportolója. Donát Budapesten, a BOK csarnokban, a MASZ Nyílt Fedettpályás Atlétikai Versenyén indult szombaton délután 400 méteres síkfutásban, amely miatt nem tudott részt venni az év sportolója díjátadáson. A második futamban rajtoló atléta erős 200 méter után megszerzett előnyét biztosan tartotta a táv második felében és futamában 49,93 másodperces idővel győzött. Teljesítményével a korosztálya legjobbjaként végzett, de a felnőtteket is felvonultató mezőnyben, a tiszteletre méltó abszolút negyedik helyen zárta a versenyt.  
Sportgála: a legjobbakat jutalmazták (galériával)
Sport

Sportgála: a legjobbakat jutalmazták (galériával)

Ünnepélyes keretek között, a Csipkeház nagytermében köszöntötték Kiskunhalas legjobb sportolóit egy gála keretében. Mint kiderült: 2016-ban remekeltek a halasi versenyzők, volt Európa-bajnok, világbajnoki helyezett, többszörös országos bajnok is. Elismerték a legjobb edző, esélyes sportoló teljesítményét, de jutalmat vehetett át az év sporttámogatója is. A polgármesteri különdíjjal egy húsz esztendős sikersorozatot ismert el a városvezetés.
Elűzték a telet
Sport

Elűzték a telet

Farkasok, apácák, „malaclopó” kabátos farsangozók gyülekeztek szombaton  délelőtt a Bethlen Gábor téren. A szervező Fuss Halas és a Halasi Média és Kultúra Kft. hívó szavára jöttek közel százan, hogy egy remek hangulatú szombat délelőttön elűzzék végre a telet Kiskunhalas környékéről.
Sport

A halasi sport napja

A halasi sport napja ez a szombat. Délután négy órakor, a Csipkeházban egy gála keretében köszöntik azokat, akik az elmúlt évben eredményeikkel, teljesítményükkel öregbítették a város hírnevét. Ezt követően, este hét órától a Sóstó Csárdában egy bál keretében folytatódik az ünneplés. Ott három emlékdíjat adnak majd át.
Országos döntőben a bibós gyorsváltó
Sport

Országos döntőben a bibós gyorsváltó

Kiválóan szerepeltek a Bibó István Gimnázium sportolói az úszó diákolimpia megyei döntőjében. Mint megtudtuk, a 4x50 méteres gyorsváltó aranyérmet nyert, ezzel bejutott az országos fináléba, e mellett még két érmet szereztek a fiúk.
RFC-kapusok főszerepben
Sport

RFC-kapusok főszerepben

A Kiskunhalasi Szilády RFC több játékosa számára megnyílt a lehetőség, hogy komoly, fővárosi klubban szerepeljen. A 2004-es csapat tagja, Angyal Kende a Vasas Kubala Akadémiában folytathatja pályafutását, a 2007-es korosztályból pedig hárman, Zsembery Áron, Földes Marcell és Varga Márk az MTK utánpótlásbázisán járt próbajátékon. Közben két hétvégi tornán az RFC kapusai játszották a főszerepet.
Jól szerepeltek a halasi bokszolók a makói idénynyitón
Sport

Jól szerepeltek a halasi bokszolók a makói idénynyitón

Az ebben az évben 70 éves halasi ökölvívósport „korát meghazudtoló” fiatalos lendülettel kezdte a szezont. Február 4-én, szombaton, Makón került sor a régió első tornájára. Lehoczki edző tanítványai jól szerepeltek.
A Tekó nyerte a 44. Rákóczi Kupát
Sport

A Tekó nyerte a 44. Rákóczi Kupát

Megismétlődött az egy évvel ezelőtti döntő a Rákóczi Kupán. A Tekó és a Szilády mérkőzése egy hihetetlen góllal kezdődött, ez komoly lelki előnyt adott a hazaiaknak, akik ismét eredményes focit mutattak be. A Sziládynak csak a szépítés sikerült, két elvesztett finálé után ezúttal magabiztosak voltak a tekósok és teljesen megérdemelten nyertek. A bronz a kupa meglepetéscsapatáé, a Bibó- gimnáziumé lett.
(►) Bibós, sziládys, tekós továbbjutás
Sport

(►) Bibós, sziládys, tekós továbbjutás

A 44. Rákóczi Kupa második játéknapján is megteltek a lelátók. Ami már fél tizenegy körül eldőlt:  házigazda Tekó magabiztosan jutott tovább a vasárnapi elődöntőbe, miután 7-2-re legyőzték a Magyarkanizsát. A Bibó a Szilády elleni győzelmével kezdte meg menetelését, amelynek a végén, a Magyarkanizsa elleni fantasztikus sikerrel továbbjutottak. A Szilády az Orosháza ellen biztosította be helyét a legjobb 4 között. Egy halasi csapat biztosan ott lesz a döntőben.