Szüreti hangulat a Fiat OB-én
Sport

Szüreti hangulat a Fiat OB-én

Szüreti hangulatú fogadtatásban részesültek a 2017. évi Fiat Díjugrató Magyar Bajnokság résztvevői, látogatói szerdán. A szeptember  7 és 10 között, a Hirling József Lovasparkban tartandó országos bajnoki döntőkre megérkeztek a lovasok és kísérőik. Számukra ez már a küzdelem, egy technikai jellegű nulladik versenynap.  A gyermek, ifjúsági, fiatal, amatőr, öregfiúk és felnőtt lovasok a nevezési, orvosi adminisztráció után melegítettek a füves pályán, majd pihenőre vitték lovaikat.
Alen fontos pontjai
Sport

Alen fontos pontjai

Egyetlen állomás van hátra a német bajnokság IDM Supersport kategóriájában Györfi Alen számára. A H-Moto Team Európa-bajnoka a hétvégén fontos futamokon bizonyított, így a hatodik helyre lépett előre.
A Fradit legyőzve lett kupagyőztes az RFC
Sport

A Fradit legyőzve lett kupagyőztes az RFC

Öt győztes mérkőzés kellett ahhoz a Szilády RFC 2009-es csapatának ahhoz, hogy megnyerje a szentesi kupát. A döntőben a Ferencváros volt az ellenfél, de a nagynevű fővárosiak sem állíthatták meg a halasiakat. 
Bölecz Virág érmek Bábolnáról
Sport

Bölecz Virág érmek Bábolnáról

Bábolnán rendezték három napon át a hétvégén az idei díjugrató championátus döntőit. A versenyen több halasi lovas is szerepelt, közülük ketten érmes helyezéseket értek el. Kiemelkedett Bölecz Virág Filibert nevű lovával (címképen). A páros mind a három nap éremmel, két ezüsttel és egy bronzzal fejezte be köreit. Füzér Zsófia Carmen nyergében az első versenynap gyűjtött be egy második helyezést.
Esős sziládys siker
Sport

Esős sziládys siker

Szakadó, időnként szemerkélő eső, kapufa, rossz helyzetkihasználás, egyetlen gól és hazai győzelem. A Szilády RFC a második fordulóban a Bundzsák Dezső Sportközpontban fogadta a Csengőd csapatát. Simább is lehetett volna a mérkőzés, de rendre elakadt a labda a vendégek kapusában, akik egyenlíthettek volna a hajrában.
Alen, mindent bele!
Sport

Alen, mindent bele!

Ismét a német bajnokságban áll rajthoz Györfi Alen, aki az IDM Supersport kategóriában jelenleg a hetedik helyen áll. A H-Moto Team kiskunhalasi Európa-bajnokának motorja az elmúlt hetekben technikailag nem volt tökéletes, de a hétvégén ott akar lenni az élmezőnyben.
(►) Szeptember 5-ig lehet regisztrálni a szüreti futóversenyre
Sport

(►) Szeptember 5-ig lehet regisztrálni a szüreti futóversenyre

Közeleg Kiskunhalas legnagyobb gasztrokulturális rendezvénye, a 38. Halasi Szüreti Fesztivál. Ennek elengedhetetlen része a hagyományos Szüreti Utcai Futóverseny és a Kis Roland Emlékverseny, melyre előzetesen regisztrálni kell. Erre már csak pár nap áll az érdeklődők rendelkezésére.
Janka 9. hellyel búcsúzott a VB-től
Sport

Janka 9. hellyel búcsúzott a VB-től

Három századmásodperccel maradt le a világbajnoki döntőről a 200 méteres gyorsúszásban Juhász Janka Indianapolisban. Novotny Attila tanítványa két Európa-bajnoksággal és két világbajnoksággal a háta mögött megérdemelt pihenőre vonul.
Családi nappal ünnepeltek a teniszezők (galériával)
Sport

Családi nappal ünnepeltek a teniszezők (galériával)

Családi napra várták a halasiakat szombaton, ugyanis akkor ünnepelte 30. születésnapját a Halasi Tenisz Club. A gyermekeknek külön is szerveztek programokat a délelőtt folyamán, délután pedig mazsorett-, harcművészeti-, tánc-, tornász, zumbabemutatókat láthattak az érdeklődők. Este pedig Falusi Mariann koncertje és egy szülinapi torta tette még feledhetetlenebbé az ünnepet.