Közel félezren buliztak a Sportbálon (galéria)
Sport

Közel félezren buliztak a Sportbálon (galéria)

Kinőtte a Sóstó Csárdát a Sportbál, az idei alkalomra közel félezren gyűltek össze a Dékáni-sportcsarnokban. Az érdeklődés óriási volt a rendezvény iránt, ahol átadták a Schneider Pál-, a Gulyás Pók József-, valamint a Csáki Öcsi-emlékdíjat is. Volt két különdíj is, a finom falatokról a Sóstó Csárda csapata, a jó zenéről pedig Dj. Csongi gondoskodott.
Sportgálán jutalmazták a legjobbakat (galéria)
Sport

Sportgálán jutalmazták a legjobbakat (galéria)

Világ- és Európa-bajnok halasi versenyzőket is köszöntöttek a Csipkeházban megtartott Sportgálán. Évek óta hagyomány, hogy a város egy ünnepség keretében jutalmazza meg azokat a sportolókat, akik az előző esztendőben tovább öregbítették az egyesületük, illetve Kiskunhalas hírnevét. Szombaton délután 9 kategóriában adtak át elismeréseket.
Andróczki Flóra világbajnok lett
Sport

Andróczki Flóra világbajnok lett

Magyar győzelem született a középiskolások kézilabda világbajnokságán, az országot a győri Bercsényi Miklós Szakgimnázium képviselte. A végig kiválóan játszó csapat tagja a tompai Andróczki Flóra, aki ezzel dicsőséget hozott a településnek és a régiónak is.
Huszonegyen a másodikon
Sport

Huszonegyen a másodikon

Évek óta hagyomány városunkban, hogy az év leghidegebb hónapjaiban is futnak a legfelkészültebb szabadidősport kedvelők. A finn kezdeményezésű Yours Truly futás vasárnap huszonegy sportolót vonzott a Sóstó partjára.
A Szilády legyőzte a Videotont
Sport

A Szilády legyőzte a Videotont

Nagy megtiszteltetés érte a Kiskunhalasi Szilády RFC-t, amely részt vehetett a Vasas által rendezett 16 csapatos nemzetközi focitornán. Velez Attila tanítványai több remek győzelemnek, többek között a Videoton ellen aratottnak köszönhetően szerezték meg a nagyon előkelő második helyet.
Elhunyt halasi bokszolókra emlékeztek (galéria)
Sport

Elhunyt halasi bokszolókra emlékeztek (galéria)

Elhunyt ökölvívókra emlékezte hétfőn kora este a Halasi Box Club tagjai. Évek óta hagyomány, hogy felkeresik az egykori kiváló sportemberek végső nyughelyét és ott néhány szóban felidézik pályafutások legemlékezetesebb pillanatait. Koszorúkat, virágokat helyeztek el Kincses György, Csenki Ferenc, Halász László, Király Balázs és Obendorf József sírján, a megemlékezés a tavaly augusztusban felavatott táblánál zárult.
Díjazták Virágot a Tattersall átadón
Sport

Díjazták Virágot a Tattersall átadón

Szombaton  tartották Budapesten a felújított Nemzeti Lovarda ünnepélyes megnyitóját, ahol Orbán Viktor miniszterelnök is megjelent. Ebből az alkalomból különböző bemutatókat tartottak a vendégek részére. Az egyik programban, mások mellett a Kiskunhalasi LTSE többszörös korosztályos magyar bajnoka, Weinhardt Virág is eredményesen szerepelt Equest Cha-Cha nevű lovával. Este a Magyar Lovas Szövetség Díjátadó gáláján elismerést is kapott Virág.

„Óriási sikerként értékelem”
Sport

„Óriási sikerként értékelem”

A megyei I. osztályú női kézilabda bajnokságban az előző fordulóbeli váratlan nemesnádudvari fiaskót követően vasárnap délután újabb, a végső sorrendet is meghatározó mérkőzést vívott a KB Autoteam SE. Ezúttal hazai pályán a Soltvadkerti TE volt a Halas ellenfele.
Studios középdöntő Lisszabonban
Sport

Studios középdöntő Lisszabonban

A hétvégi algyői versenytánc sikerekről beszámoltunk, amely során Juhász Ágnes, a Studio 2000 TSE művészeti vezetője külföldön versenyző párosáról is említést tett, akkor még eredmény nélkül. Most megjött a hír, hogy a Miha Zarjev és Karcagi Laura a világranglista pontokat is adó lisszaboni versenyen a középdöntőbe jutott latin táncokban.