Nem a mi meccsünk volt...
Teljesen át kell alakítani a taktikánkat. Többek között ezt mondta Marinko Stetakovic, a Faddikorr-Kiskunhalasi FC edzője, miután csapata hazai pályán, 2-0 arányú vereséget szenvedett a Kalocsától. Ami a találkozót illeti, a helyzeteink megint megvoltak, ám a vendégek harapósabbak tűntek, és egy szép fejesből, valamint egy büntetőből megszerezték a három ponthoz szükséges gólokat. A mérkőzés negatív főszereplője Allaga Iván játékvezető volt.
Napsütéses időjárás fogadta a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokság ötödik tavaszi fordulójában a házigazda Faddikorr-Kiskunhalasi FC és a Kalocsa csapatát, valamint a nézőket a Bundzsák Dezső Sportközpontban. A kalocsaiak egy sima győzelemmel, mi pedig egy váratlan vereséggel a hátunk mögött vártuk a kezdő sípszót. Az első játékrészben a hazai lehetőségek ezúttal is megvoltak, ám a 21. percben egy pontrúgás után Nasz Balázs simán fel tudott emelkedni és fejjel bevette a hazai kaput. A folytatásban sok volt a tisztátalan belépő, ezt pedig a játékvezető nem torolta meg, a játékosok is sokat foglalkoztak egymással. Ennek egyik következménye az volt, hogy a lefújás előtt nem sokkal egy nézői reakció nyomán hívta oda az aszisztens Allaga Iván játékvezetőt, aki nehezen tudott rendet tenni. Volt olyan fültanú, aki állította, a partjelző is olyat szólt, ami nem focipályára való.
Állítják, beszólt valamit a partjelző
A szünet után folytatódott az adok-kapok, még mindig elmaradt a játékvezetői beavatkozás. Voltak halasi lehetőségek, de ahogy a foci íratlan szabályában benne van, ami itt kimarad, az amott bemegy. Egy jó indítás után Djordevic szabálytalankodott a halasi 16-os vonalon belül, következett az egyébként jogos büntető, amit Vuits Viktor váltott gólra. Ha Djole nem lép közbe, valószínűleg hosszan tolta volna meg a labdát a kalocsai játékos. Még hátra volt 30 perc a meccsből. A Sorin elleni szabálytalankodás miatt is lehetett volna büntetőt ítélni, ez viszont elmaradt. (Az első félidőben pedig egy kezezésgyanús eset volt a halasi bünteterületen belül.) Benne volt a levegőben a piros lap, amely aztán elő is került, igaz Szabó Tamás második sárga lapja nem biztos, hogy jogos volt. Viszont az tény, hogy előtte volt olyan szabálytalansága, amelyért lehetett volna kiállítással büntetni. Az biztos, hogy Allaga Iván játékvezető nem élete formájában vezetett. Mondjuk nem e miatt szenvedett vereséget a KFC ezen a délutánon. Faddikorr-Kiskunhalasi FC - Kalocsa 0-2.
Szabó Tamás piros lapja
Márton Zsolt (Kalocsa): - Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz. Szeretnék gratulálni a fiúknak, mert több nehézséggel is küzdöttünk a mérkőzés előtt és alatt, a kapusom például sérülten védett. Szép győzelmet arattunk!
Márton Zsolt és Marinko Stetakovic
Marinko Stetakovic (Faddikorr-Kiskunhalasi FC): - Számítottam erre a játékvezetői felfogásra és arra is, hogy a Kalocsa így fog játszani. Ezt elmondtam a csapatnak is. Az első gólnál nem is értettem, miért maradhatott olyan üresen a vendégjátékos, amikor magasságfölényben voltunk. Változtatnunk kell a taktikánkon, megyünk tovább.

