Kern Marci hazatért
Sport

Kern Marci hazatért

Ismét a Puskás Akadémia játékosa lett Kern Martin. A Szilády RFC-ben nevelkedett, a korosztályos magyar válogatottakban is csapatkapitányként bizonyító fiatal labdarúgó a Sturm Graz csapatától érkezett oda, amelynek színeiben 2023. február 17-én az NB I-ben is bemutatkozott.

Néhány nappal ezelőtt pedzegette az m4sport.hu azt a hírt, hogy a Puskás Akadémia játékosa lesz ismét a magyar foci egyik legnagyobb tehetségének tartott Kern Martin. A fiatal labdarúgó, aki egykoron a Szilády RFC-ben sajátította el a sportág alapjait, 2017 és 2024 között volt már egyszer a PLFA játékosa. Sőt, 2023. február 12-én, a Zalaegerszeg ellen az élvonalban is bemutatkozott. A pfla.hu híradása szerint az utánpótlás-válogatottakban is meghatározó szerepet betöltő középpályás 2024 nyarán a Sturm Grazhoz igazolt, az elmúlt idényben 26 második ligás meccsen, és 6 ifjúsági BL-találkozón lépett pályára az osztrák klub színeiben.  Most hazatért, és 2029-ig érvényes szerződést írta alá egykori egyesületével.

- A BL-főtábla küszöbén álló csapatban nem tudta megvetni a lábát, a másodosztályban szereplő együttest viszont már kinőtte, így adta magát a kérdés, hogy hol van a legnagyobb esély az állandó játéklehetőségre, és a további fejlődésre. Arra jutottunk, hogy a környezet, ami itthon kialakult a magyar fiatalok körül, remek lehetőséget biztosít arra, hogy a Martinhoz hasonló toptehetségek gyorsított pályán mutathassák meg, mire képesek. A Puskás Akadémiával végig nyitott és őszinte párbeszédet folytattunk, korábban Pécsi Ármint is közösen építettük fel, és minden adott ahhoz, hogy Martin legyen a következő ékköve a klubnak- idézte az m4sport.hu Esterházy Mátyást, a 19 esztendős középpályást képviselő EM SportsConsulting tulajdonosát, a menedzseriroda hírleveléből.

Fotók: pfla.hu