Itthon tartott Fiat pontok (galéria)
A Horváth István Sportcsarnokban vívta soros mérkőzését a Nemesnádudvar ellen a KB Autoteam SE október 29-én délután a megyei női kézilabda bajnokságban. Az új edzővel bemutatkozó nádudvari csapat veszélyes ellenfél, de vasárnap ezt nem igazolta. Baksáék az első vendég lendületeket kezelve a mérkőzésen fokozatosan elhúztak és ezt a lefújásig tartották. A meggyőző hazai sikerrel továbbra is százszázalékos a halasi csapat és a bajnokságot csak azért nem vezeti, mert a szintén veretlen Kalocsa egy mérkőzéssel többet vívott .
Edzői vélemények:
Virág Erika (KB Autoteam SE): Nem volt kétséges a sikerünk. Mindenkit pályára küldtem. A gyermekáldás után nem rég visszatérők, Laczkó Krisztina és Geráné Takács Tímea beilleszkedése alakul, a kulcsjátékosaink hozták a kötelezőt. Szóval minden ment a maga útján, ahogy szokott. A jövő héten viszont nehezebb dolgunk lesz Soltvadkerten, de remélem ott is helytállunk.
Kállai Zsolt (Nemesnádudvari NKSZSE): Tettük a dolgunkat és próbáltuk minimalizálni az egyébként jelentős hazai erőfölényt. Fiatal csapatom ma erre volt képes, de nem vagyok elégedetlen, hiszen a bajnokságot másfél évtizede uraló KB Autoteam SE ellen számomra elfogadható eredmény született.
A mérkőzés jegyzőkönyve:
KB Autoteam SE - Nemesnádudvari NKSZE 34-20 (17-10)
Kiskunhalas, Horváth István Sportcsarnok, 2017. október 29. 16.00 óra, 39 néző
Mérkőzésvezetők: Bálint Tamás, Szarvas Tamás
Büntetők: 5/4; 5/3; figyelmeztetések: 2/3; kiállítások: 2/2
Mérkőzés alakulása: 15.p: 8-4, 27.p: 16-9; 47.p: 27-12; 57.p: 32-17
Gólszerzők:
KB Autoteam SE: Sörös Vivien 3, Csősz Szilvia 2, Baksa Nikolett 7, Laczkó Krisztina 2, Geráné Takács Tímea 2, Dudás Katalin 3/1, Nagy Marianna 4/1, Csordás Renáta 7/2, Agócs Erika 4.
Nemesnádudvari NKSZSE: Halbländer Bettina 4, Simon Blanka 4, Klein Anna 1, Kleinné Simon Zsuzsanna 5/2, Czuczu Adrienn 2/1, Kovács Flóra 2, Juhász Judit 2.

