Huszáros lószemle a tenyészversenyen
Sport

Huszáros lószemle a tenyészversenyen

A hétvége legnagyobb szabású kiskunhalasi rendezvénye, egyben a magyar díjugrató lovak legrangosabb hazai megméretése, a tenyészverseny résztvevői elfoglalták a Hirling József Lovaspark létesítményeit csütörtök délután. A Kiskunhalasi Lovasbandérium szervezésben zajló háromnapos verseny "nulladik" napján a kötelező lószemlék, az istállókban való berendezkedés és persze a pálya tesztje történt. Holnaptól pedig három napon át látogathatók a versenyek a nagyközönség számára is a lovas arénában.

A kötelező állatorvosi vizsgálat délután négy órakor kezdődött a fedeles lovardában. Dr. Tuska Pál vezetésével szemlézték a lovak egészségi állapotát, amely a szükséges orvosi engedélyek vizsgálatában és a lovak különböző jármódjainak szemrevételezésében merültek ki.

Ezúttal különös módját tapasztalták meg a lovasok a vizsgálatnak, hiszen a Kiskunhalasi Lovasbandérium huszárjai is figyelemmel kísérték a szemlét, ugyanis a korabeli huszár szabályzat egyes alaki pontjait is beiktatták a programba (címképen, fotó Kakuk Gyula).

A szemle során és a melegítő pályán is a lovasok között sok ismerős arcot látni, akik az elkövetkező három napon segítik lovaikat a siker elérésében. A versenyszámokat a füves pályán tartják. Pénteken reggel 9 órától kezdődnek a startok. A nevezések alapján 144-szer szól majd pénteken a"lovas indulj" gong. Elő, közép, majd döntő számokat tartanak a különböző korosztályú lovaknak. A hazai és a kiskunhalasi elit is nyeregbe száll a díjakért.

A lovak biztonsága érdekében a verseny ideje alatt valamennyi istállót kamerával láttak el. A nézők kiszolgálására ismét nagy gondot fordítottak a szervezők. Hangulatos, őszies halloweenes jellegű installáció fogadja a bejáratnál a lovasbázis látogatóit. A Sóstó csárda már beüzemelte és folyamatosan nyitva tartja a versenyek ideje alatt az étterem sátrat. Érdemes lesz a lovasparkba a hétvégén kilátogatni. A belépés ingyenes.