Halason maradt az Urológus Kupa
A pénteki tudományos konferencia után a szombat a sporté, a teniszé volt a Magyar Urológus Társaság halasi ülésén. Dr. Tóth Csaba professzor kezdeményezésére 1989 óta minden esztendőben megrendezett kupán rendre a párosok vetélkednek egymással. A Halasi Tenisz Clubban reggel 10 páros gyülekezett a sorsoláshoz.
Franczia Imre a helyi club elnöke irányította a két ötös csoport párharcait. A csoportokból aztán a legjobb nyolc jutott tovább. Ezt követően az egyenes kieséses rendszer felére csökkentette a mezőnyt. Jött az elődöntő, a fináléba jutásért. A papírformát igazolva ide a címvédő és a korábbi háromszoros bajnok került. Az első játszmát a Maróti - Török duó nyerte, a másodikat azonban a Bartóki - Mészáros pár kezdte jobban, majd egyenlített a halasi-szegedi kettős. Innen már nem volt megállás, Maróti Csaba Török Gyulával a kritikus pillanatokban is jól összpontosított, így 2010 után ismét ők nyerték a díszes serleget.
Az Urológus Kupa végeredménye:
1. Dr. Maróti Csaba – Dr. Török Gyula
2. Dr. Bartóki László - Dr. Mészáros Tibor
3. Dr. Szebelényi Tamás – Dr. Fél Pál és Dr. Csőke István – Dr. Endrédi Sándor
Tóth István

