Fergeteges Teniszbál (galériával)
Díjátadással egybekötött bált szervezett a Halasi Tenisz Club. Az immáron hagyományos évzáró összejövetelen az idén 30 esztendős egyesület tagsága mellett sportbarátok, támogatók mentek el. A Welcome zenekar szolgáltatta a talpalávalót, műsort adott a halasi Fazekas Eszter, valamint a Dead Seattle zenekar is.
Idén nyáron, egy családi nappal ünnepelte harmincadik születésnapját a Halasi Tenisz Club. Az egyesület szép és eredményes éven van túl, legnagyobb siker az első osztályú csapatbajnokságban megszerzett bronzérem volt. A hagyományos Teniszbálon ezt emelte ki többek között beszédében Franczia Imre elnök. A Tiszti Klub nagytermében megtartott összejövetelen értékelték a XIII. HTC Ligakupát is.
A D-ligában Jerémiás Attila, a C-ligában Suba László, a B-ligában Csermák János (címképünkön), míg az A-ligában Szabados János volt a bajnok. Kiderült az is, hogy idén a kupagyőztesek bajnoka a hölgyeknél Veninger Edit, míg az uraknál Kocsis József és Kis Sándor volt. Az esten köszöntötték a első osztályú csapatbajnokágban szereplő játékosokat, valamint a támogatókat is. A bálon két fellépő is volt: a Dead Seattle koncertje után a Star Academy tehetségkutató halasi felfedezettje, Fazekas Eszter énekelt. A finom falatokról a Tiszti Klub, a táncolnivaló muzsikáról pedig a Welcome gondoskodott. További részletek a keddi Sportmagazonban és a szerdai Halasi Tükörben.
Fotók: Anda Péter

