Érmekben gazdag hétvégén vannak túl az úszóink
Több helyszínen is helytálltak a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői a hétvégén. Most zajlott Kaposváron az országos ifjúsági bajnokság és most rendezték meg Kiskunfélegyházán a Kuchinka Vilmos Emlékversenyt is. Novotny Attila és Csontos Kristóf tanítványai több éremmel térhettek haza.
Kaposváron, ideális körülmények között rendezték meg az ifjúsági úszók országos bajnokságát. A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesületet négy versenyző képviselte. Fülöp Bianka és Varga Kata első éves ifiként az 1 évvel idősebbek között, Kiss Virág és Miklósi Fanni serdülőkorú versenyzőként a 3 évvel idősebbek között állt rajtkőre. Kiss Virágé volt a legjobb teljesítmény, ő 50 méteres hátúszásban ezüst-, 100 méteres hátúszásban bronzérmet szerzett. Varga Kata 200 méteres pillangón 7. helyen végzett, 100 méteres pillangón pedig a B döntőben 3. volt. A 4x200 métereres gyorsváltó is sikeresen döntőbe verekedte magát, ahol a pontszerző 8. helyen zárt. Összesítésben Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Merkbau Kft támogatásával készülő úszónk a szezon első korosztályos bajnokságán 2 dobogós és 2 pontot érő helyezést szereztek. Virág 100 méteres hátúszásban úszott egyéni csúcsot, Fanni és Kata pedig minden nevezett versenyszámában túlszárnyalta egyéni legjobb időeredményét. Ez különösen Virágnak és Fanninak biztató, akik két hét múlva saját korosztályukban a Serdülő Országos Bajnokságon állhatnak rajtkőre.
A Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület legkisebb úszói Kiskunfélegyházán versenyeztek a hétvégén Csontos Kristóf vezetésével. A Kuhinka Vilmos Emlékversenyen 10 hazai és 1 román csapat részvételével rendezték a jó hangulatú programot, amit a kellemes nyár eleji időnek köszönhetően a kültéri 33 m-es medencében tudtak lebonyolítani.
Fülöp Viktória, Fülöp Mátyás Kovács Ádám, Paplogó Hunor, Sörös Damján és Szili Sámuel, a verseny keretén belül mind a négy úszásnemből sikeres minimumvizsgát tettek. Nem csak a verseny hangulatával ismerkedtek, hanem értékes dobogós és pontszerző helyezésekkel gyarapították az eredménylistát.
Orbán Noa, Bakró-Nagy Dániel és Tóth Benjamin az egy évvel idősebbek között is nyerni tudtak, de az újoncok közül Fülöp Mátyás is aranyéremmel kezdte a medálgyűjtést. Bereczi Áron és László Dávid ezüst-, illetve arany-, a szintén újonc Fülöp Viktória pedig bronzérmekkel gazdagodott.
A halasi úszók 5 arany-, 7 ezüst-, 5 bronzéremmel és 19 pontszerző helyezéssel zárták a programot. Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Merkbau Kft. támogatásával készülő úszócsapatunk ezzel az összesített pontversenyben a 3. helyen végzett
EREDMÉNYEK:
BAKRÓ-NAGY DÁNIEL (2004) az egy évvel idősebbek között – 1 arany – 66m hát, 1 ezüst – 66m gyors, 4. hely – 66m pillangó, 6. hely – 66m mell
ORBÁN NOA (2010) az egy évvel idősebbek között – 1 arany – 66m pillangó, 1 ezüst – 66m gyors, 7. hely – 66m mell
TÓTH BENJAMIN ((2008) az egy évvel idősebbek között – 1 arany – 66m pillangó, 1 ezüst – 66m gyors, 7. hely – 66m mell
FÜLÖP MÁTYÁS (2012) 1 arany – 33m gyors, 1 ezüst – 33m mell
BERECZI ÁRON (2007) 2 ezüst – 66m gyors, 66m pillangó, 1 bronz – 66m mell
LÁSZLÓ DÁVID (2007) 1 arany – 66m mell, 5. hely – 66m gyors, 66m pillangó
FÜLÖP VIKTÓRIA (2005) 2 bronz – 66m hát, 66m pillangó, 5. hely – 66m gyors, 66m mell
FÜLÖP MENYHÉRT (2010) 5. hely – 66m pillangó, 7. hely – 66m gyors
PAPLOGÓ HUNOR (2011) 4. hely – 33m gyors
SZILI SÁMUEL (2011) 5. hely – 66m hát, 8. hely – 66m gyors, 66m pillangó
KOVÁCS ÁDÁM (2003) 7. hely – 66m gyors, 8. hely – 66m mell, 66m hát
4X33M FIÚ GYORSVÁLTÓ (Tóth, Bereczi, László, Fülöp Menyhért) – 1 bronz
4X33M MIX VEGYESVÁLTÓ (Fülöp V, László, Fülöp Menyhért, Orbán) – 1 bronz
4X33M MMIX GYORSVÁLTÓ (Kovács, Orbán, Tóth, Bereczi) – 4. hely
4X33M FIÚ GYORSVÁLTÓ (Paplogó, Fülöp Mátyás, Sörös, Szili) – 5. hely

