Érmekben gazdag úszós szezonnyitó
Érmekkel gazdagodva kezdte el 13. versenyszezonját a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület. A hódmezővásárhelyi megméretésen már ott volt az új edző, Horváth Zsolt, aki elsősorban a felzárkóztató csoport felkészítésében vesz részt, de az élversenyzőknél is besegít, ha erre szükség van.
A hétvégén Hódmezővásárhely volt a házigazdája a Rövidpályás Hód-Kupának, amellyel a 13. versenyszezonjukat kezdték meg a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői. Mint megtudtuk, ez az idénynyitó hozott egy komoly fordulópontot is, ugyanis több évnyi egyeztetés után, a városvezetés segítségével sikerült Kiskunhalasra csábítani egy komoly nemzetközi és hazai rutinnal rendelkező edzőt, Horváth Zsolt személyében. Ő elsősorban a felzárkóztató csoport szakmai munkáját vette kézbe, de az élversenyzőknél is besegít, ha szükség van rá.
Ami a vásárhelyi versenyt illeti, a rövidpályás országos bajnokságra készülés jegyében Kiss Virág volt a legeredményesebb, aki egymaga három aranyérmet gyűjtött be. Először versenyzett élesben a pihenője után a nyáron négy Európa- és világbajnokságon szereplő Juhász Janka. Kiskunhalas Város Önkormányzata és a Merkbau Kft. támogatásával készülő úszóink 10 dobogós, és 13 pontszerző helyezéssel zárták a programot. Természetesen ezt a megméretést sem hagyta ki Hosszú Katinka, aki ahol elindult, begyűjtötte az aranyérmet.
Dobogós és pontszerző helyezések
KISS VIRÁG (2005) 3 arany – 200m gyors, 200m hát, 200m vegyes, 4. hely – 200m mell
JUHÁSZ JANKA (2000) 1 ezüst – 200m gyors, 2 bronz – 200m hát, 200m vegyes
VARGA KATA (2003) 2 bronz – 200m gyors, 200m pillangó 4. hely – 200m vegyes, 5. hely – 200m hát
SZILVÁSI GRÉTA (1999) 1 bronz – 200m pillangó, 4. hely – 200m hát, 7. hely – 200m mell
FÜLÖP BIANKA (2003) 1 bronz – 200m hát, 6. hely – 200m vegyes
JUHÁSZ ADÉL (1998) 5. hely – 200m gyors, 200m pillangó
NAGY ANDRÁS (2000) 5. hely –200m pillangó, 6. hely – 200m gyors
TÓTH BENJAMIN (2008) 5. hely –50m hát, 7. hely – 50m mell
LÁSZLÓ LEVENTE (2000) 7. hely – 200m hát

