Egész éjjel rúgták a bőrt (galéria)
Negyedik alkalommal záporoztak a gólok tegnapról mára virradóan, a Dékáni Sportcsarnokban. A Kihívás napi rendezvénysorozat záróeseményén kilenc csapat mérte össze tudását.
A Kihívás napi programsorozat, a szokásoknak megfelelően az éjszakai kispályás focikupával zárult Kiskunhalason. A Dékáni Sportcsarnokban 9 csapat mérte össze tudását. A hagyományok szerint, versenyen kívül elsőként az önkormányzat csapata mérkőzött meg egy barátságos mérkőzés keretében a Halasi Média és Kultúra Kft-vel.
- Nagyon jó dolog, ha egy ilyen rendezvénnyel arra tudjuk motiválni az embereket, hogy mozogjanak rendszeresen. Azt gondolom, aki ilyenkor kedvet kap a sportoláshoz, az majd az év többi napján is tesz valamit egészsége érdekében. Az önkormányzat és a média nyitómeccse minden évben izgalmas, mi most sajnos csak szavakban, elméletben tudtunk edzeni, de bízom benne, hogy ettől függetlenül is jó eredménnyel zárjuk a találkozót - mondta a meccs előtt Fülöp Róbert polgármester.
Mint kiderült a médiás csapat is legalább olyan „komolyan" készült a meccsre az elmúlt hetekben, mint az ellenfél.
- Mindent megtettünk a siker érdekében. Először is megnéztük a magyar-brazil találkozó 1986-os felvételeit, amikor is 3:0-ra nyert a válogatott, majd megnéztük a legutóbbi világbajnokság német-brazil meccsét is. Azt gondolom, hogy itt ma este a játék a legfontosabb...meg az eredmény. Hogy ki fog győzni? Azt majd a meccs után megmondom - nyilatkozta Jáger Levente, a Halasi Tükör újságírója.
Az első gólra alig négy percet kellett várni, az önkormányzat csapata hamar megszerezte a vezetést. Az első félidő 3:0-s eredménnyel zárult az önkormányzat javára. A térfélcserét követően tovább záporoztak a gólok. Az önkormányzat még kétszer talált a hálóba, a médiás csapat becsületgólját pedig Bereczki Zsolt lőtte.
Az 5:1-es végeredményt követően kezdődtek meg a tétre menő mérkőzések. A kilenc csapat egészen hajnalig sportolt a sportcsarnokban. A focisták azt mondták, nem jelentett számukra problémát, hogy ilyen különös időpontban kellett rúgniuk a bőrt.
A Kihívás Napi éjszakai focikupán végül harmadik helyen végzett a Dékánisokk, második az AS Lóma lett, a torna győztese pedig a Seli-Szín elnevezésű csapat volt.
A Halasi Média és Kultúra Kft. sportrendezvényét támogatták: Dékáni-szakgimnázium, Totya boltja italdiszkont, Scarpetta pizzeria.

