Atlétikaverseny a halasi főtéren (galériával)
QKAC Kupa néven szervezett rendhagyó versenyt a halasi főtéren a Kiskunhalasi Atlétikai Club. Szloboda Mihályék a 8-10 éves korosztályt szólították meg, a gyerekek futással összekötöt labdagyűjtésben, medincinlabda-dobásban, szoknyáslabda-hajításban, helyből távolugrásban és sorversenyben mérték össze erejüket.
Talán még sohasem volt atlétikaverseny, tehetségkutatóval egybekötve a halasi főtéren. Pénteken délután aztán több mint félszáz kisdiák vette birtokba a belvárost a QKAC Kupa keretében. Érdeklődő nézőközönség és a szülők előtt mutatták be, hogy mennyire jók a kölyöktatlétika versenyszámaiban. A szervező a Kiskunhalasi Atlétikai Club volt, az egyesület szerette volna felmérni a 8-10 éves korosztály sportágbeli képességeit. A gyerekek csapatokat alkottak és úgy vettek részt a különböző számokban, Szloboda Mihály irányítás mellett.
Játékos sorverseny, némi tornával, szoknyáslabda-hajítás, medincindobás, helyből magas- és távolugrás, nyolc perc futás labdagyűjtéssel. Ezek voltak azok a feladatok, amelyeket a gyermekeknek teljesíteni kellett. A szakemberek pedig figyeltek, igyekeztek felmérni a tehetségeket és megnyerni őket az atlétika számára. A hangulatos verseny jól sikerült, nem volna meglepetés, ha lenne folytatása.

