Már igényelhető a kiemelt ápolási díj
Gazdaság

Már igényelhető a kiemelt ápolási díj

Már lehet igényelni a január elsejével életbe lépett kiemelt ápolási díjat. Ezt azok kaphatják, akik önellátásra képtelen, vagy tartós gondozásra szoruló hozzátartozóikat látják el. Az új támogatás 80 százalékkal magasabb a rendes ápolási díjnál, az összege havi 53 100 forint. Az emelt ápolási díj is több lett januártól, ez havonta plusz hatezer forintot jelent azoknak, akik hozzátartozóikat ápolják.
Magyar burgonyát Afrikába
Gazdaság

Magyar burgonyát Afrikába

Idén is folytatódik az erdélyi és a magyar burgonyatermelők és kereskedők összefogása. A napokban második alkalommal rendezte meg a székelyföldi beszállítói találkozót a halasi székhelyű BácsGazda Coop Kft.
Karnyújtásnyira az ítélet
Gazdaság

Karnyújtásnyira az ítélet

Ma délután folytatódott annak a majsai nyugdíjas asszonynak a pere, aki közel három évvel ezelőtt, 2011-ben perelte be az egyik országos pénzintézetet. Horváth Ferencné többek között azt kifogásolta, hogy ahogy ő nevezi, a bank uzsorakamatot szed be ügyfeleitől hitel visszafizetés címén.
Újabb milliárdos kormányzati segítség
Gazdaság

Újabb milliárdos kormányzati segítség

Újabb, ezúttal 1,7 milliárdos adósságtól szabadulhat meg Halas. A város is érintett a kormány adósságkonszolidációjának második ütemében, amely jelentősen megkönnyíti Kiskunhalas gazdálkodását.
Még olvasunk
Gazdaság

Még olvasunk

Továbbra is beszédtéma a városban, hogy bezár Halas legnagyobb múlttal rendelkező könyvesboltja. A Kossuth utcai üzletbe lépve sokan elcsodálkoznak az üres polcokon és a könyvek hiányán.
Tisztább lesz a vizünk
Gazdaság

Tisztább lesz a vizünk

Új víztornya, modern hálózata és a XXI. század előírásainak mindenben megfelelő ivóvize lesz Kiskunhalasnak a közeljövőben. A fejlesztés még idén elindul.
Többlet a városkasszában
Gazdaság

Többlet a városkasszában

Több helyi adó folyt be a halasi városkasszába 2013-ban, mint ahogy azt előzetesen tervezték. A helyi polgárok becsülettel teljesítették kötelezettségüket, e mellett a vállalkozások is megtették a magukét. Közben az adósságkonszolidációnak, a kormányzati segítségnek is köszönhetően régen nem tapasztalt mértékű a város fizetőképessége.
Sok minden változik a napokban
Gazdaság

Sok minden változik a napokban

A halasi emberek többsége reménykedve tekint a 2014-es év elé. Januártól sok új változás lépett életbe, amik valószínűleg sok helyi családot is érintenek majd.
Korszerűsítene az egyház
Gazdaság

Korszerűsítene az egyház

Két egyházi fenntartású halasi intézmény tervez nagyszabású energetikai korszerűsítést. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában és a Lomb utcai óvodában szeretnének fejleszteni, ehhez megkapták a város hozzájárulását.