Archívum
Milliós bírságok, újabb jelöltek
Újabb öt jelöltnek adott zöld utat a Helyi Választási Bizottság, így - ha nem lesz fellebbezés - akkor április hatodikán tizenhárom név szerepel majd a szavazólapon. Szerda délután bírságok kiszabásáról is határozott a bizottság, két olyan jelölőszervezet is van, amelyeknek a vissza nem hozott, illetve késéssel leadott ajánlóívek miatt több mint ötmillió forintot kell fizetni.
A harmincegyből tizenhárman maradtak. A jelöltségért több mint harmincan szálltak ringbe, a Komáromi Szilárd elnökölte Helyi Választási Bizottság szerda délutáni döntéseivel úgy tűnik, hogy tizenhárman maradtak. Nem jogerős határozattal nyilvántartásba vették Balázs Beátát (Együtt 2014), Karancsi Tibort (Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja), Sárosi Albertet (Új Dimenzió Párt), Kállai István Zsoltot (Sportos és Egészséges Magyarországért Párt), Uray Erzsébetet (független). (Az összes induló neve elolvasható a Parlamenti jelöltek menüpontunkra kattintva.)
A többi aspiráns esetében elutasító határozatot hozott a bizottság, a fellebbezési határidő három nap lesz. A tanácskozáson kiderült, hogy volt olyan jelölt, akinek több mint kétszáz érvénytelen ajánlása volt. Dr. Ferenczi Mária jegyző Aradszky László bizottsági tag kérdésére elmondta, hogy több esetben az adatok és az aláírások nem egyeztek, így azokat nem lehetett elfogadni.
Bírságokat is kiszabott a Helyi Választási Bizottság. Korábban jeleztük, hogy aki nem tud elszámolni az ajánlóívekkel, annak fizetnie kell. Egy ív ára 50.750 forint, a Rend, Szabadság, Jólét Párt, a Társadalmi Béke Párt, a Szociáldemokraták Magyar Polgári Pártja és az Együtt 2014 Párt ennyi bírságot kapott, mivel hiányzott egy hivatalos papír. Az Új Magyarország Párt, valamint a Zöldek Pártja 101.500 forintot fizethet.
A Tiszta Energiával Magyarországért Párt 203.000 forintos bírságot kapott. Még ettől is rosszabbul járt a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, itt 964.250 forint a büntetés összege. A Megújult Magyarországi Roma Összefogás Párt egész egyszerűen eltűnt az ívekkel, mivel száz darabot vett át a delegáltjuk, így a büntetés összesen 5,075 millió forint.
Hasonló bírságban részesült a Társadalmi Béke Párt is annak ellenére, hogy a határidő után egy nappal visszavitte az összes papírt. Ferenczi Mária jegyző elmondta, hogy a bizottságnak nincs mérlegelési lehetősége, ugyanakkor valamennyi jelölőszervezet és független induló tudta, milyen következményei lehetnek a határidő be nem tartásának. A bírság ellen fellebbezésnek van helye, amennyiben jogerőre emelkedik és nem fizet a jelölőszervezet, akkor a NAV azt adók módjára behajtja.
Kép-szöveg: Jáger Levente

