Több mint 73 ezren szavazhatunk
Archívum

Több mint 73 ezren szavazhatunk

Tudta-e ön, hogy a törvényi módosítások nyomán jelentősen megnőtt a halasi székhelyű választókerület nagysága és létszáma? Ápirlis 6-án országgyűlési képviselőket választ az ország, így Kiskunhalas is. A Halas Televízió ismét élő műsor keretben követi majd nyomon az eredmények alakulását. Erre készülve néhány hasznos tudnivalót közlünk olvasóinkkal.

 
Országgyűlési képviselőket választunk április hatodikán. A közelmúltban megváltozott a voksolás törvényi szabályozása. Kevesebb létszámú, 199 fős lesz a következő Parlament, 168-ról 106-ra csökkent a választókerületek száma. Ennyi képviselő szerezhet egyéni mandátumot a majdani országgyűlésbe. valasztpolgarok
 
Változtak a körzethatárok is, míg korábban Kiskunhalas a 8. számú egyéni választókerület volt, 2014-től az 5. számú lett. Eddig tizenegy, mostantól huszonhárom település tartozik ide. Jelentősen emelkedett a körzet szavazásra jogosult polgárainak a száma.
 
Április hatodikán több mint 73 ezren élhetnek állampolgári jogaikkal. (Csütörtökön megismerhetik, hogy melyik a legnagyobb és melyik a legkisebb település a választókerületben.)
Jáger Levente
Táblázat: Bereczki Zsolt