(►) Csak helyzetekig jutott az RFC (galéria)
Sport

(►) Csak helyzetekig jutott az RFC (galéria)

Utolsó hazai mérkőzését játszotta az idényben a Szilády RFC női futsalcsapata. Az NB II-es bajnokság Nyugati-csoportjában a DPSE-Sárkeresztes ellen lépett pályára a Dékáni-sportcsarnokban. Az eredmény sima meccsről árulkodik, de az RFC egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet. Kijött a nagyobb rutin, tudás, a halasiak helyzetekig jutottak.
Migránsok balesete a Déli Városkapunál: kilencen ültek az Opelben (galéria)
Sziréna

Migránsok balesete a Déli Városkapunál: kilencen ültek az Opelben (galéria)

Az embercsempész és nyolc migráns ült abban az Opelben, amelyet jó néhány kilométeren át követtek a rendőrök az 53-as főúton, végül a Déli Városkapunál belehajtott az árokba. A bal hátsó abroncsa már korábban, defekt miatt levált a felniről, ennek ellenére továbbhajtott a sofőr. Két külföldit mentő vitt a kiskunhalasi kórházba, a vezetőt pedig előállították. Az autóban nők, gyermekek is ültek.
Legyőzte a tavalyi bajnokot az UKSC
Sport

Legyőzte a tavalyi bajnokot az UKSC

A Kiskunhalasi UKSC női kézilabdacsapata remek győzelmet aratott a megyei bajnokság szombat esti mérkőzésén. A lányok úgy múlták felül a tavalyi bajnok, idei listavezető Nemesnádudvart, hogy a kezdés után csak három alkalommal volt döntetlen az állás. Már kilenc góllal is vezetett az UKSC, végül a jegyzőkönyvekbe három gólos siker került be.
Hagyta, hogy sodorja az ár
Kultúra

Hagyta, hogy sodorja az ár

Általában egyedül áll közönség elé, de különböző műsorokban színészként meg parodistaként is szerepelt már többedmagával. Karrierje 18 esztendővel ezelőtt indult. Mondhatjuk most már, hogy nagykorúvá vált humoristaként. Somogyi Andrással kiskunhalasi fellépése alkalmával, a Tiszti Klubban, a Gregussné Modok Marian által szervezett stand up est apropóján beszélgettünk.
Tepsis finomság
Receptek

Tepsis finomság

Ha gyorsan szeretnénk összedobni valami finom ebédet vagy vacsorát, nem kell tovább gondolkodni. Ez az étel olyan sok változatos alapanyagokat tartalmaz, hogy garantáltan minden családtag talál majd kedvére és tányérjára valót.
(►) Éremgyűjtők
Közélet

(►) Éremgyűjtők

A numizmatika tudománya begyűrűzik a hétköznapokba. A pénzek és a pénzhelyettesítők gyűjtése és rendszerezése nemcsak a kutatók számára izgalmas elfoglaltság, hanem a privát érdeklődőknek is. Kiskunhalason szervezett keretek között működik ilyen csoport. Megkerestük őket a legutóbbi, március eleji összejövetelükön.
Húszan ültek asztalhoz a  Sakkbarátok II. Egészségnapján (galéria)
Sport

Húszan ültek asztalhoz a Sakkbarátok II. Egészségnapján (galéria)

Dr. Nagy András főorvos hívó szavára ismét össszejöttek a sakkbarát egészségügyi dolgozók. Szinte minden orvossszakma képviseltette magát a Csipke Hotelben megrendezett versenyen, amely elsősorban nem a rivalizálásról szólt. A baráti beszélgetésekre, a közös emlékek felidézésére kiváló eszköz volt a sakk. 
Kidöntötte a tűzcsapot, elhajtott, de a rendszáma ott maradt a kisteherautónak (galéria)
Sziréna

Kidöntötte a tűzcsapot, elhajtott, de a rendszáma ott maradt a kisteherautónak (galéria)

Egy fehér kisteherautó kidöntötte a Kossuth és a Dob utca sarkán lévő tűzcsapot, amelyből ömlött a víz. A jármű sofőrje elhagyta a helyszínt, de a lökhárító egy darabja, valamint a rendszáma ott maradt. Az esethez a kiskunhalasi tűzoltókat, a Kiskunvíz ügyeletes szerelőbrigádját, valamint a rendőrséget riasztották
Dallista: Azt súgta a szél
Kultúra

Dallista: Azt súgta a szél

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Máté Péter: Azt súgta a szél című dala is szerepel. A március 19-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.