Egyházi események Húsvétkor
Közélet

Egyházi események Húsvétkor

A halasi felekezeteknél is tartanak a húsvéti egyházi szertartások. Az Alsóvárosi katolikus templomban Nagypénteken 15 órakor lesz a keresztúti ájtatosság, az esti szertartás pedig 18 órakor. Akik szeretnék megszenteltetni családjuk húsvéti eledelét, szombaton 17 órára vigyék el a templomba az ételszentelési szertartásra – áll a plébánia tájékoztatójában.
Kerítésbe csapódott az Audi, az utasok elszaladtak a helyszínről (galéria)
Sziréna

Kerítésbe csapódott az Audi, az utasok elszaladtak a helyszínről (galéria)

Hárman ültek abban az Audiban, amely kerítésnek csapódott csütörtökön délután fél három körül Kiskunhalason, a Sólyom utcában. Az autó sofőrje a kötelező haladási irányt figyelmen kívül hagyva, nagy sebeséggel közlekedett a szűk utcában, amikor elvesztette uralmát a lóerők felett. Egy férfi, egy nő és egy kisgyermek elszaladt a helyszínről. 
Programok húsvétra Kiskunhalason
Kultúra

Programok húsvétra Kiskunhalason

Egyházi szertartások, tojáskeresés, kézműveskedés, hagyományos locsolkodás. A húsvét jegyében többféle esemény is várja az érdeklődőket Halason az elkövetkező napokban. De lesz kiállítás, 24 órás szavalás is Petőfi Sándor verseiből sőt még lovasverseny is. Összegyűjtöttük a részleteket, válasszanak kedvükre való programot!
Húsvéti tojáskeresés lesz a Csetényi Parkban
Közélet

Húsvéti tojáskeresés lesz a Csetényi Parkban

Vasárnap 10-től 16 óráig családi program helyszíne lesz a kiskunhalasi Csetényi Élménypark. A Halasi Városmenedzser Kft. munkatársai már javában készülnek az eseményre, díszítik, szépítik a parkokat. A tervek szerint vasárnap több száz tojás összegyűjtése lesz a résztvevők feladata.
A franciák keresték, Tompán találták meg az autót
Sziréna

A franciák keresték, Tompán találták meg az autót

Közel 10 millió forintot ér az az autó, amelyet a tompai határátkelőn tartóztattak fel szerdán hajnalban. A Renault Arkana szerepelt a körözési rendszerben, a francia hatóságok keresték a járművet- derült ki a police.hu közleményéből.
Próbajátékon bizonyíthatott Buknicz Kata
Sport

Próbajátékon bizonyíthatott Buknicz Kata

Mérkőzések egész során nyújtott remek teljesítményt Buknicz Kata, a Szilády RFC és a Tekó női futsalcspatának kapusa. Nem véletlen, hogy a magyar bajnok és kupagyőztes DEAC is felfigyelt rá. Kata egy próbajátékon bizonyíthatott kiváló játékosok egész sorának a társaságában.
Húsvéti díszben Kiskunhalas
Közélet

Húsvéti díszben Kiskunhalas

Kiskunhalas készül a húsvéti ünnepekre. A napokban ünnepi díszbe öltözött a város több pontja is. Feldíszítették a Pásztortűz Egyesület szervezésében a városháza épületével szemben található ivókutat, illetve a Halasi Városgazda Zrt. felhívására elkészültek a tojásfák is.
Anyakönyvi hírek (2023.04.05.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2023.04.05.)

Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
Még a halasi börtön területéről is loptak ereszcsatornát
Sziréna

Még a halasi börtön területéről is loptak ereszcsatornát

Még a halasi börtönhöz tartozó ingatlanról is ellopta az ereszcsatornát az a férfi, akinek a női társa eközben a kerítésnél figyelt, nehogy meglepje valaki a tolvajt. Ez csak egy eset volt, amely a duó számlájára írható, ráadásul még egy másik férfi is csatlakozott hozzájuk.