Útlezárás lesz Halas központjában
Közélet

Útlezárás lesz Halas központjában

Május 5-én, pénteken kezdődik Halason a két napos Nyárindító Főtérparty. A rendezvények miatt útlezárások lesznek a városközpontban. A zökkenőmentes lebonyolítás érdekében május 4-én, csütörtökön 8 órától május 7-én, vasárnap 20 óráig van engedély a belváros útjainak lezárására. Ez érinti a Táncsics utcát, a Városháza utcát és a Bethlen Gábor teret. A megváltozott forgalmi rend a térképen látható.
Retro véradás lesz sörrel, virslivel
Közélet

Retro véradás lesz sörrel, virslivel

Retro véradás lesz május 3-án a kiskunhalasi Sétáló utcai Közösségek Házában. A munka ünnepe után pár nappal egy kicsit a hajdani majálisok emlékét próbálják idézni a szervezők, vagyis sör és virsli várja a donorokat. A véradás e hét szerdán fél 9-től fél 2-ig tart. A Magyar Vöröskereszt Kiskunhalasi Területi Szervezetének és az Országos Vérellátó Szolgálatnak a munkatársai számítanak minden rendszeres véradóra és az új donorokra is.
A Halas Televízió 18. heti műsorterve
Közélet

A Halas Televízió 18. heti műsorterve

A Halas Televízió műsorfolyamában saját gyártású és más helyi televíziók által készített műsorokat találhatnak nézőink. Hétköznap esténként friss hírekkel várjuk Önöket híradóinkban, amit Mozaik rovatunk követ közéleti mozgóképes beszámolókkal. Csütörtökönként Kultúrkép magazinunk jelentkezik. A Szomszéd vár magazin turisztikai információkat és a Generációnk rovat nyugdíjasoknak szóló tematikát hordoz. Visszatekintő rovataink, a 10 éve történt és a Koktél újrakeverve című műsoraink archív adásokat elevenítenek fel. Televíziónk a műsorváltoztatás jogát fenntartja.
Anyakönyvi híreink (2023.05.02.)
Közélet

Anyakönyvi híreink (2023.05.02.)

A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!
Atlétáink eredményes május elsejéje
Sport

Atlétáink eredményes május elsejéje

Sporttal ünnepelték a május elsejét a Halas AC atlétái. Mint Szloboda Mihály edzőtől megtudtuk, a fiatalok Albertirsán, az Ecsédi László Emlékversenyen szerepeltek. A halasi sportolók 9 éremmel utazhattak haza.
Hármas győzelem Kiskunhalas Nagydíjában (galéria)
Sport

Hármas győzelem Kiskunhalas Nagydíjában (galéria)

A Díjugrató Grand Prix I. Fordulójának befejező napján, a lovasok GP döntőit láthatta a közönség a Hirling József Lovaspark füves arénájában május 1-jén. A Kiskunhalas Város Nagydíjáért folyó korlátugratásban hármas holtverseny alakult ki. Burucs Borbála, a csúcstartó országos rekordkísérletet próbált meg a számban 195 cm-en, nem sokon múlt. Kovács Henri megnyerte Cascandro-val a felnőtt GP-t (150 cm), aztán győzött Tambourino-val a következő, 140 cm-es magasságú akadályokkal nehezített számban. A négy nap alapján, a legeredményesebb versenyző lett a Morris Lovas SE sportolója. (címképen a város nagydíjának átadása)
Ezúttal a diákolimpián remekeltek a fitneszes lányok
Sport

Ezúttal a diákolimpián remekeltek a fitneszes lányok

Az országos bajnokság után egy újabb, komoly megméretés várt a Halas Fitness Egyesület versenyzőire. Ezúttal az iskoláikat képviselve mutatták be gyakorlataikat Csongrádon a diákolimpia selejtezőjében. Hat egyéni versenyző és egy csapat bejutott az országos döntőbe.
Én és a virágom
Kultúra

Én és a virágom

A ZÖLD-HÍD EGYESÜLET ÉS KISKUNHALAS VÁROS 2023-ban is nemzetközi pályázatot hirdet a kiskunhalasi és a testvérvárosi lakosok részére a védett virágok óvása, virágzó növények gondozása, környezetünk szépítése és védelme és a testvérvárosi kapcsolatok erősítése alkalmából.
GP harmadik nap duplázókkal, GP győztesekkel (galéria)
Sport

GP harmadik nap duplázókkal, GP győztesekkel (galéria)

Tovább nehezültek a pályák a Díjugrató Grand Prix I. forduló harmadik napján Kiskunhalason. Az 5 és a 6 éves lovaknál már Grand Prix döntőket, összevetéssel látott a közönség. ifj. Szabó Gábor (Genius Conference, 6 éves ló) és Kovács Henri (Talisman, 5 éves ló) a GP győztesek. A legnehezebb számban (145 cm) a magyar bajnok Vándor Zsófia az aranyat (Quintus) és az ezüstöt (Leopard of Ballmore) is begyűjtötte. Május 1-jén hétfőn GP döntők és a Kiskunhalas város nagydíja lesz a korlátugratással a Hirling József Lovasparkban, kezdés reggel 8 órakor. (címképen Burucs Borbála Ching nevű lovával)