Főszerepben a kétkerekű járművek
Kultúra

Főszerepben a kétkerekű járművek

Ismét egy érdekes témával és egy különleges vendéggel várta az érdeklődőket a Közösségek Házában, a Forrás-Új Tükör Klub. Király Gábor szervező beszélgetőpartnere Halápi Sándor velocipéd világbajnok volt.
Szeriné Ferencsik Yvette vezeti az önkormányzati óvodákat
Közélet

Szeriné Ferencsik Yvette vezeti az önkormányzati óvodákat

A jövőben egységes szakmai irányítással, Szeriné Ferencsik Yvette vezetésével működnek az önkormányzati óvodák és a Kuruc vitézek téri bölcsőde – tette közzé közösségi oldalán Fülöp Róbert Kiskunhalas polgármestere. A tájékoztatás kitér arra is, hogy a következő nevelési évben 696 ovissal és bölcsissel startol az integrált intézmény.
Tenisztábor Halason sok fonákkal és tenyeressel
Sport

Tenisztábor Halason sok fonákkal és tenyeressel

Edzés, kikapcsolódás, barátságok szövődése. A Halasi Tenisz Club immár tizenharmadik alkalommal ad otthont a nagy népszerűségnek örvendő tenisztábornak. Idén is két turnusban fogadják az 5-14 éves korú gyerekeket. Még az Amerikai Egyesült Államokból is érkezett résztvevő.
Balogh Szabó Ferenc országos bajnoki címe
Sport

Balogh Szabó Ferenc országos bajnoki címe

A szabadkígyósi Wenckheim kastély volt a Szabadtéri Történelmi Íjász Országos és Nemzeti Bajnokságnak. A halasi versenyzők kiváló eredményeket ért el, Balogh Szabó Ferenc aranyéremmel fejezte be a rangos megméretést, Szűcsné Garas Tímea negyedik, Kispál Szilvia hatodik volt.

Tolvajokat fogtak Halason
Sziréna

Tolvajokat fogtak Halason

Két 22 éves férfi kezén kattant a bilincs, amikor a beszerzett bizonyítékok kétséget kizáróan alátámasztották, hogy négy lopást is elkövettek az elmúlt hetekben.
(►) Tábor és programok a zsinagógánál
Közélet

(►) Tábor és programok a zsinagógánál

A zsidóság történetét, kultúráját ismerhetik meg, egy teljes héten át. Ismét a kiskunhalasi zsinagóga ad otthont annak a zsidó tábornak, melyre az ország számos településéről, sőt még határainkon túlról is érkeztek fiatalok, a családtagjaikkal. A szervezők most is színes programkínálattal várták a lelkes táborozókat.
Lovas hétvége - országos minősítők három napon át
Sport

Lovas hétvége - országos minősítők három napon át

Háromnapos, hétvégi lovasprogram következik pénteken, szombaton és vasárnap a Hirling József Lovasparkban. A háromnapos országos minősítő és felkészítő díjugrató megméretésen a füves és a textiles pályákon is versenyeznek majd a lovasok. Összesen 32 versenyszámot láthat a közönség. A versenyek naponta félnyolctól késő délutánig tartanak. A lovasparkba ingyenes a belépés.
Szúnyoggyérítés lesz Halason
Közélet

Szúnyoggyérítés lesz Halason

Várhatóan lecsökken a kellemetlen, csípéseket okozó szúnyogok száma a városban. Kiskunhalas Város Önkormányzatának megrendelése alapján a Kártevőmentes Környezet Kft. földi-kémiai szúnyoggyérítést végez megközelítőleg 300 ha területen – közölte a városháza. A szúnyoggyérítés tervezett időpontja július 7. rossz idő esetén, másnap, vagyis 8-án végzik el a munkálatot. Az irtás este 9 órától a hajnali órákig tart. Kérik, hogy a méhészek gondoskodjanak a méheik bezárásáról. 
(►) Szemlézik a kerteket
Közélet

(►) Szemlézik a kerteket

A legtöbb gondot a szárazság okozza, de a különféle növénybetegségek is kihívást jelentenek a kerttulajdonosoknak. Megkezdődött a Legszebb konyhakertek versenyének keretében a halasi területek szemléje. A zsűri több, különleges zöldséggel, gyümölccsel is találkozott első útja során.