Rangadót nyert a Kiskunhalasi UKSC
Sport

Rangadót nyert a Kiskunhalasi UKSC

Rangadót játszott a Kiskunhalasi UKSC női csapata a Bács-Kiskun vármegyei bajnokság szombati fordulójában. A Dékáni-sportcsarnokban a Soltvadkert volt az ellenfél, amellyel az elmúlt évtizedekben több emlékezetes mérkőzést is játszott. Ezúttal már a félidőben hétgólos volt a halasiak előnye, amelyből a lefújás pillanatában négy megmaradt.
Húszéves pakisztáni férfi okozta két ember halálát
Sziréna

Húszéves pakisztáni férfi okozta két ember halálát

Letartóztatták annak a Renaultnak a sofőrjét, amely csütörtökön hajnalban felborult és utasai közül ketten a helyszínen életüket vesztették. A 20 éves pakisztáni férfit embercsempészéssel és halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítják. Az autóban a vezetőn kívül heten ültek.
Benőcz Tamás (Gerco B) a szenior champion (galéria)
Sport

Benőcz Tamás (Gerco B) a szenior champion (galéria)

Szombaton, a Grass Masters, az-az a füves pályák bajnokai sorozat döntő fordulójának második napján a négyévszakos pályán folytatódtak a versenyek délelőtt Kiskunhalason. A nap második felében a Hirling Lovaspark füves arénája várt a főszereplőkre. A versenynap legvártabb eseményének kétségtelenül a szenior champion címért folyó versengés bizonyult. Az izgalmas összevetést végül Benőcz Tamás, Gerco B nevű lovával magabiztosan nyerte (címképen).
(►) Felidézték a 30 évvel ezelőtti eseményeket
Közélet

(►) Felidézték a 30 évvel ezelőtti eseményeket

Három évtizede annak, hogy a Szilády Áron Gimnázium ismét egyházi fenntartásba került. Ezen jeles évforduló kapcsán tartottak ünnepséget az intézmény dísztermében, szombaton délelőtt. Jelen voltak az 1993-ban elindított első évfolyam tagjai is.
Győzött a barátság a Baksa László emlékversenyen (galéria)
Sport

Győzött a barátság a Baksa László emlékversenyen (galéria)

Szombaton rendezték a Halasi Tenisz Club (HTC) salakpályáin a 25. Stravia Kupa és 12. Baksa László Páros Tenisz Emlékversenyt. A megméretésre a hazaiak mellett az ország több pontjáról is érkeztek teniszezők. A kétligás  teniszversenye a HTC szezonzáró eseményeként szerepelt a versenynaptárban. Az eredmények mellett a teniszbarátság legalább akkora szerepet játszott, mint a helyezések. Az „A” ligát a Huszák János és Telek Zsolt kettős nyerte, a B ligában a Csátaljaíné Farkas Anita - Csátaljai Martin duó győzött.
(►) Sikeres Kisinasok éjszakája a Váriban
Közélet

(►) Sikeres Kisinasok éjszakája a Váriban

Rendhagyó esti programra hívta a családokat a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolája és Kollégiuma. A Kőrösi úti tanműhelyekben sokféle mesterséget ki lehetett próbálni ezen az éjszakán. Az intézmény tanárai, szakoktatói és tanulói várták ide a pályaválasztás előtt álló szülőket és gyermekeiket, hogy megkönnyítsék számukra a választást. A gyakorlati oktatási helyeken nagy volt a kavalkád, nem csak hegeszteni lehetett a legmodernebb szimulátorokon, hanem a cukrász és szakácstanulók segítségével édességeket, mézeskalácsot is lehetett készíteni.
Dallista millió rózsaszállal
Kultúra

Dallista millió rózsaszállal

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Csongrádi Kata: Millió rózsaszál című dala is szerepel. Az október 15-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
(►) Krucsóé a nagy kör, a helyiek Fazekas aranyaknak örültek (galéria)
Sport

(►) Krucsóé a nagy kör, a helyiek Fazekas aranyaknak örültek (galéria)

A szabadtéri verseny szezon utolsó megméretése zajlik október 13 és 15 között Kiskunhalason, a Hirling Lovasparkban. Az esemény a Grass Masters, az-az a füves pályák bajnoka sorozat döntő fordulója. Ezzel együtt a négyévszakos, filces pályán is folynak körök. A füves talajon, a legnehezebb, nagy kört Krucsó Szabolcs, Uripoint (Krucsó Lovasklub) nyerte pénteken. A halasi lovasok füvön és a négyévszakos pályákon is érmes helyezéseket értek el. (címképen Krucsó Szabolcs a közép körben)
(►) Szalagot kaptak a Szilády végzősei
Közélet

(►) Szalagot kaptak a Szilády végzősei

A hagyományoknak megfelelően, ebben a tanévben is a Szilády Áron Református Gimnázium nyitotta meg a kiskunhalasi szalagavatók sorát. A végzősök ma délután kapták meg az érettséget szimbolizáló szalagokat, a gimnázium dísztermében.