Hajnali karambol
Közélet

Hajnali karambol

Több millió forintos kár keletkezett abban a balesetben, amely vasárnap hajnalban történt a Fazekas Mihály és a Bajza utca kereszteződésében. Egy Fiat Panda sofőrje nem adta meg az elsőbbséget és egy taxinak ütközött.  
Sport

Kriminális meccs, győzelem

Izgalmas végjáték, drámai feszültség az utolsó percekben. Emlékezetes mérkőzésen tartotta meg hazai veretlenségét a Kiskunhalasi UKSC, ráadásul a juniorok is győztek.
Márton napra
Receptek

Márton napra

A népi hagyományokhoz igazodva igyekszem olyan ételeket is az ebédlőasztalra tenni, amik egy-egy ünnephez, jeles naphoz kapcsolódnak. Ezúttal egy Márton napi finomságot készítettem.
Civil képzés a kúriában
Kultúra

Civil képzés a kúriában

A Civil Információs Centrum szervezésében a pályázati időszak felkészítésére szolgáló képzés és tájékoztató lesz Kiskunhalason a Halasi Civil Házban (Bajcsy-Zs. u. 5.) 2013. november 13-án 17 órától.  
Eldöntetlen
Sport

Eldöntetlen

Három gól a halasi, három gól a kecskeméti kapuban. Nem bírt egymással a két csapat, a vendégek két gólos hátrányból álltak fel a második félidőben.
Hátrányból nyert a KFC
Sport

Hátrányból nyert a KFC

Egy emberhátrányban rúgott góllal és egy hajrában értékesített büntetővel nyert a sokkal jobb erőkből álló Kecskemét ellen a Kiskunhalas FC megyei I. osztályú labdarúgó-csapata a délutáni mérkőzésen.  
Szerződéskötés előtt a fejlesztések
Gazdaság

Szerződéskötés előtt a fejlesztések

Zöld utat kaptak az energetikai fejlesztések. Mint arról korábban beszámoltunk, Bányai Gábor a megyei közgyűlés elnöke jelentette be, hogy nagyszabású energetikai fejlesztés előtt áll Halas és több környező település. Öt halasi iskola KEOP-os pályázata kapcsán már megérkezett az értesítés a városházára, miszerint aláírásra várnak a támogatói szerződések, azaz hamarosan elkezdődhetnek a kivitelezési munkálatok.
Chen Tian Tian
Archívum

Chen Tian Tian

Halason pár éve nyílt meg a Hősök terén az első kínai étterem. A tészta és rizsfaló gazdája egy Tajvanhoz közel eső, dél-kínai tartományból, Fujianból származó házaspár.
Világítást osztanak
Közélet

Világítást osztanak

A körzeti megbízottak is bekapcsolódtak az országos „Látni és látszani” közlekedési akcióba. A települési rendőrök sorra felkeresik a külterületen élőket, és leellenőrzik járműveiket. Rabi Zoltán harkakötönyi körzeti megbízottól megtudtuk, hogy ilyenkor őszi időszakban még nagyobb veszélyben vannak azok, akik a megfelelő biztonsági felszerelések nélkül közlekednek.