Archívum

Nincs víz

Szennyvízelvezetés van, ivóvíz még mindig nincs az egyik Szegedi úti ingatlanban. A tulajdonos szeretne megnyugtató választ kapni arra, hogy mikor készül el a vezeték.
Egyelőre nem lesz gyorsforgalmi út
Közélet

Egyelőre nem lesz gyorsforgalmi út

A közeljövőben nem várható az M9 gyorsforgalmi út Bács-Kiskun megyei szakaszának megvalósítása – közölte írásban a nemzeti fejlesztési miniszter a keceli Farkas Gergely, jobbikos képviselő kérdésére válaszolva. Németh Lászlóné válaszából kiderül, hogy az M9-es szóban forgó szakasza az 51-54-es számú főutakat kötötte volna több mint 12 kilométer hosszan.
Archívum

Romos

Sok a romos épület a városban, egy egészen rossz állapotú építmény sorsáról kérdezett Jerémiás Béláné a legutóbbi testületi ülésen.
Szabadka, szerelem…
Archívum

Szabadka, szerelem…

Petőfi sorainak szabad/kai változata nemrég Király Gábor gondolatainak labirintusából pattant elő. Az idén szeptemberben, a Kiskunhalas – Szabadka kerékpártúrán résztvevők már ezzel a felirattal ellátott pólót viseltek. A rendszeres színházlátogatás Szabadkán, a kerékpártúrák nem jártak következmény nélkül. Ezek az élmények mind abban erősítették meg az ötletgazdát, hogy a szabadság és szerelem – vagy ha nem is a szerelem, de az otthonosság szerethető és csábító komfortja, Szabadkán szinte a légkörben van.
Sport

Nekimegyünk...

Épen tíz ponttal gyűjtött többet a Nyíradony a Kiskunhalas NKSE-nél, ennek ellenére a halasiak edzője úgy tervezi, a csapata mindenképpen keményen nekimegy a riválisának. Komáromi Endre szerint ha a lányok nemcsak a támadásokra koncentrálnak, és a védekezésben is kevesebb lesz a hiba, van esély a pontszerzésre.
Éles kritika bal és jobb oldalnak
Közélet

Éles kritika bal és jobb oldalnak

Egyaránt kapott hideget és meleget a jobb és a baloldal is a Halasi Demokraták Közössége kiskunhalasi lakossági fórumán a Gazdaságkutató Zrt. elnökétől. Vértes András szerint legalább egy évtizedes lemaradásban van Magyarország a környező országokhoz képest. A pénzügyi szakember a lemaradás okát az első Orbán-kormány, a Medgyessy és a Gyurcsány kabinet felelőtlen költségvetési politikájában és a halogatott gazdasági reformokban látja.
LEZÁRVA (2013.11.22.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2013.11.22.)

Hétvége lévén játékosainknak több idejük volt gondolkodni a feladványon. Talán ennek is köszönhető, hogy ismét rekordközeli számú e-mail kaptunk, aminek többsége helyesnek bizonyult. Persze most is csak a leggyorsabb játékos nyerhetett...
Almafácska – babaelőadás
Archívum

Almafácska – babaelőadás

A kecskeméti Ciróka Bábszínház vendégelőadását nézhetik meg a gyerekek és szüleik Kiskunhalason, a Közösségek Házában, december 8-án, délelőtt 10 órakor. Az első színházi élményt ígérő előadást 1-4 éves korosztálynak ajánljuk!
Anett bronza
Sport

Anett bronza

Egy sérülés egy egy vitatható bírói döntés fosztotta meg a Halasi Box Club két versenyzőjét, hogy továbbjusson a női ökölvívó országos bajnokságon.