Büki Zsolt világbajnokságot nyert történelmi íjászatban
Sport

Büki Zsolt világbajnokságot nyert történelmi íjászatban

Aranyérmet nyert Büki Zsolt, a Halasi Napsólyom Íjász Egyesület versenyzője a Gyulán megrendezett történelmi íjász világbajnokságon. Mint megtudtuk, Zsolt mellett több kiskunhalasi íjász is ott volt a rangos eseményen, és szép eredményeket értek el.
(►)  Bajnoki döntők és Walter búcsú a lovasparkban
Sport

(►)  Bajnoki döntők és Walter búcsú a lovasparkban

Az év legjelentősebb versenye kezdődik augusztus 28-án a Hirling József Lovaspark füves arénájában, a póni, gyermek, ifjúsági, U25, masters és amatőr kategóriákban. Csütörtökön, ma 17 órától bemelegítő versenyszám lesz, pénteken a Fiat Díjugrató Országos Bajnokság elődöntőit láthatja a kiskunhalasi közönség, szombaton a középdöntők, míg vasárnap a bajnoki címek sorsa dől el a döntőkben. A finálé napján különleges eseményre kerül sor. A Fazekas Istvánnal 2020-ban magyar bajnok lett halasi tenyésztésű lovat, Waltert vonultatják vissza ünnepélyes keretek között. A versenyek ingyenesen látogathatók a lovasparkban. (címképen: Fazekas István Walterrel Halasmédia archív)
(►) Énekeltek, táncoltak, játszva ismerkedtek
Közélet

(►) Énekeltek, táncoltak, játszva ismerkedtek

Két napon át zajlott a Szilády Áron Református Gimnázium gólyatábora, Soltvadkerten. A fiatalokra számos érdekes feladat várt, melyek során új barátságok is szövődtek.
Kiskunmajsa város közszolgálatáért díjat kap dr. Maróti Csaba
Közélet

Kiskunmajsa város közszolgálatáért díjat kap dr. Maróti Csaba

Rangos elismerésben részesül a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház SZTE Oktatókórházának főorvosa, dr. Maróti Csaba. A kiváló szakember négy évtizede gyógyítja a betegeket, most szülővárosa, Kiskunmajsa ismeri el munkásságát egy kitüntetéssel.
(►) Orgonakoncert a katolikus templomban
Kultúra

(►) Orgonakoncert a katolikus templomban

Az Orgonapont 2025 sorozat keretében igazi, minőségi zenei élményt élhettek át azok, akik ellátogattak az alsóvárosi katolikus templomba, ahol az orgona és az énekhang találkozott egy koncert erejéig. A helyszín és a muzsika együttesen varázslatos estét adott a halasi hallgatóságnak.
(►) A Kiskun Táncegyüttes múltja, jelene, jövője
Kultúra

(►) A Kiskun Táncegyüttes múltja, jelene, jövője

Mikor, hol, hogyan alakult meg a Kiskun Táncegyüttes? Mik voltak a kezdeti célok, hol tartanak most a korábban megálmodott úton? Többek között ezekről a kérdésekről is mesélt a csoport vezetője és programszervezője a Beszéljünk róla magazin legfrissebb adásában.
Helybe viszik az ügyintézést - a térségbe érkezik a mobilizált kormányablak
Közélet

Helybe viszik az ügyintézést - a térségbe érkezik a mobilizált kormányablak

Ismét helybe mennek az ügyintézők. A Mobil Kormányablak újra felkeresi Kiskunhalas járás településeit. A Kiskunhalasi Járási Hivatal tájékoztatója szerint a Kormányablakbusz ügyintézői szeptember másodika és tizedike közötti várják Kiskunhalas járás településein az ügyfeleket.
Megnövekedett forgalommal jár az iskolakezdés
Sziréna

Megnövekedett forgalommal jár az iskolakezdés

Hamarosan vége a vakációnak, az iskolakezdés pedig megnövekedett forgalommal jár különösen az iskolák környékén. A jövő héttől mindenkinek a szokottnál is figyelmesebben célszerű közlekedni, illetve időben elindulni. A zebráknál különösen figyelni kell az átkelő gyerekekre.
Kétmillió forintra tett szert a szerrel a halasi díler
Sziréna

Kétmillió forintra tett szert a szerrel a halasi díler

Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettének minősített esete miatt vádat emeltek egy kiskunhalasi férfivel szemben, aki jelentős mennyiségű kristályt értékesített vevői, köztük két kiskunmajsai dílertársa és egy fiatalkorú fiú, részére. Volt aki kerékpárral, volt aki mobiltelefonnal fizetett, a férfi közel 2 millió forintra tett szert a szerrel.