Segítettek a rászoruló családoknak
Közélet

Segítettek a rászoruló családoknak

A Bibó-gimnáziumban működő Interact csoport elnöke köszöntötte a jelenlévőket tegnap este a hagyományos Rotary Karácsonyon. A Művelődési házban olyan diákok és szüleik foglaltak helyet, akiknek az ünnepek közeledtével nagy segítséget jelenthet egy adománycsomag.
Szociális december
Archívum

Szociális december

December a szeretet, az ajándékozás és a kölcsönös gondoskodás időszaka. Sokak számára ez a lelki megtisztulás lehetőségét jelenti. A keresztény kultúrkörben ez az időszak Krisztus születéséhez kötődik. Az idén is több segélyszervezet és civil kezdeményezés segíti év végén a rászorulókat és hajléktalanokat.
Bankkártyával, ingyen
Gazdaság

Bankkártyával, ingyen

A havi kétszeri - legfeljebb 150 ezer forint - ingyenes készpénzfelvételi lehetőséget igénylőknek december elsejétől van módjuk arra, hogy nyilatkozzanak a bankoknál. Az ügyfelek legkorábban februárban élhetnek majd az ingyenes szolgáltatással.
Vérüket adják
Közélet

Vérüket adják

Sorban állnak a donorok. A halasi Művelődési Házban ma tartják az év utolsó nagy véradását. A déli órákig várják a véradókat. Azért is fontos ez az alkalom, hogy az év végi ünnepekre legyen elég vértartalék az országban.
Archívum

Halászlét főznek

A halasi Hajléktalan Szállót lepi meg ismét Sós Dezső mesterszakács, aki önzetlen adományozók felajánlásainak köszönhetően Szenteste vacsorát főz a lakóknak.
Archívum

Vári Kupa

Pénteken rendezik a Vári Kupa kispályás teremlabdarúgó-tornát a névadó intézmény sportcsarnokában. Gólokban, küzdelemben ezúttal sem lesz hiány.
Te kellesz a csodához
A hét arca

Te kellesz a csodához

A halasi Mánik István nemcsak legyőzte súlyos rákbetegségét, de kicsit valószínűleg még hálás is neki: megváltoztatta az életét, az életszemléletét. Története pedig nemcsak azért csodába illő, mert végül gyógyulással végződött, hanem azért is, amit megmutatott neki – és megmutat mindegyikőnknek: akarattal, hittel és kellő okossággal legyőzhetőek a mégoly fenyegető akadályok is.
Sportos évbúcsúztató
Sport

Sportos évbúcsúztató

Sportos évbúcsúztatóra készül a Kertvárosi Általános Iskola, amely a sikeres Nagy vagy! mintájára, hat csapat részvételével játékos vetélkedőt szervez. Szloboda Mihály testnevelő érdeklődésünkre elmondta a verseny december 13-án, pénteken lesz. (A fotó illusztráció.)
Sport

Együtt a két Györfi

Újra együtt a két Györfi: Alen versenyein ezentúl édesapja, a korábbi kiváló motorversenyző, Zoltán is segíti majd a szerelők munkáját. A halasi Európa-bajnok Spanyolországban teszteli jövő évi motorját.