Majsai áldozat
Archívum

Majsai áldozat

Árokba hajtott egy autó az 5402-es úton Kiskunfélegyháza és Jászszentlászló között, a sofőr meghalt a balesetben - tudatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője szombaton az MTI-vel.
Hetvenháromszor verték a kapusokat
Sport

Hetvenháromszor verték a kapusokat

Tizenöt mérkőzés, hivatalosan hetvenhárom góllal. Az ünnepek utáni első fordulóban közel négyszázan léptek szombaton is parkettre a Joma városi kispályás teremlabdarúgó-bajnokságon. 
Takács József az Év Vállalkozója
Közélet

Takács József az Év Vállalkozója

Az újévi operettgála keretében adták át az „Év vállalkozója” díjat, amelyet 2013-ban a korábban ezzel a címmel kitüntetett halasi vállalkozók Takács Józsefnek, a Sóstó Csárda ügyvezetőjének ítéltek oda. A rangos elismerést Gyovai István polgármester nyújtotta át a kitüntetettnek.
Most tegyék ki a kukákat!
Közélet

Most tegyék ki a kukákat!

Újév napján többen is kirakták kukáikat, aztán meglepve vették tudomásul, hogy azok ürítetlenül ott maradtak. Több szemetes edény azóta is kint van az ingatlanok előtt. Általában ünnepnapokon is el szokták vinni a szemetet, de ez alól kivétel a január elseje. A szolgáltató ugyan előre jelezte a változást, ám erről nem értesült mindenki.
LEZÁRVA (2014.01.04.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2014.01.04.)

Szinte hihetetlen, de a sok megfejtés között csak egy olyan e-mailt találtunk, amelyben a valós megoldást olvashattuk. Úgy tűnik, ezen feladványunk kissé kifogott a játékosokon.
Doni hősökre emlékeznek
Archívum

Doni hősökre emlékeznek

A Don-kanyarnál elesett magyar katonákra emlékeznek 2014. január 12-én, vasárnap, 11 órakor Kiskunhalason, a Hősök terén, a Második világháborús emlékműnél.
Sok minden változik a napokban
Gazdaság

Sok minden változik a napokban

A halasi emberek többsége reménykedve tekint a 2014-es év elé. Januártól sok új változás lépett életbe, amik valószínűleg sok helyi családot is érintenek majd.
Korszerűsítene az egyház
Gazdaság

Korszerűsítene az egyház

Két egyházi fenntartású halasi intézmény tervez nagyszabású energetikai korszerűsítést. A II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában és a Lomb utcai óvodában szeretnének fejleszteni, ehhez megkapták a város hozzájárulását.
Újra a kispályán
Sport

Újra a kispályán

Január negyedikén, szombaton folytatódik a 32 csapatos Joma teremlabdarúgó bajnokság a Bibó-gimnáziumban. A hétvégén sok minden eldőlhet a rájátszást illetően.