Nyelművelők a kultúra napján
Kultúra

Nyelművelők a kultúra napján

Felgyújtották a porig égett kocsmát - többek között ezt az újságcikk címet is elemezték a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskolában, a Magyar Kultúra Napján rendezett előadáson.
Archívum

Díjkereső

Öt kitüntetésre lehet javasolni arra méltó halasi polgárokat március elsejéig – tájékoztatott a városháza.
Csipkecsodák Hódmezővásárhelyen
Kultúra

Csipkecsodák Hódmezővásárhelyen

A Magyar Kultúra Napja alkalmából csipkekiállítás nyílt Hódmezővásárhelyen a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban. A rendezvény fővédnöke Mádl Dalma nyitóbeszédében elmondta, nagy öröm, hogy ezen a jeles napon a testvérváros vendégségbe hívta a halasi csipkevarrókat, hogy bemutathassák a leheletfinom alkotásaikat.
LEZÁRVA (2014.01.23.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2014.01.23.)

Köszönjük a sok tippet Kedves Játékosainknak! A beérkező e-mailek most is igazolták, hogy megérte annak idején elindítani játékunkat.
Több mint négyszáz diák nevezett
Kultúra

Több mint négyszáz diák nevezett

Népművészeti Ki Mit Tudot rendezett a Magyar Kultúra Napja alkalmából a Szilády Áron Református Gimnázium. A versenyre nevező több mint 400 lelkes fiatal négy kategóriában mérhette össze tudását.
Halas adja az ország felét!
Közélet

Halas adja az ország felét!

A halasi és járási diákok szorgalmát, no és a helyi kórház egészségfejlesztési hatékonyságát mutatja, hogy egy pályázaton, az ország legeredményesebbjei innen kerültek ki.
Élő Himnusz felirat
Kultúra

Élő Himnusz felirat

A Bibó István Gimnáziumban mindig is igyekeztek rendhagyó módon megemlékezni egy-egy fontos napról, eseményről. Nem volt kérdéses, hogy ma délelőtt sem hagyományos módon ünneplik a Magyar Kultúra Napját.
Mikor tankolhatunk megint?
Gazdaság

Mikor tankolhatunk megint?

Egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor nyit ki újra a halasi hipermarket melletti benzinkút, amely hónapokkal ezelőtt zárt be. Egyelőre csak érdeklődők vannak, új üzemeltető nincs.