Emléknap a jászkun redemtio
Közélet

Emléknap a jászkun redemtio

Az Országgyűlés kedden elfogadta a jászkun önmegváltás emléknapjáról szóló határozatot, amely annak állít emléket, hogy Mária Terézia 1745-ben aláírta a jászkunok 1702-ben elveszített kiváltságainak visszaadásáról szóló okmányt. Az előterjesztést huszonöt fieszes képviselő, köztük Lukács László nyújtotta be.
Szandra átverte a mentőket
Közélet

Szandra átverte a mentőket

Egy 18 éves halasi lány szórakozott a helyi mentősökkel, akik viszont jelezték ezt a rendőröknek. A hívó lebukott, az eljárást most fejezték be.
Játékos, aranyérmes Kertváros
Sport

Játékos, aranyérmes Kertváros

Meggyőző fölénnyel nyerte a játékos sportverseny megyei döntőjét a Kertvárosi Általános Iskola. A siker azt jelenti, hogy a második helyen záró Felsővárossal együtt bejutottak az országos elődöntőbe.
Mehetnek a kamionok Szerbiába
Közélet

Mehetnek a kamionok Szerbiába

Nem sokkal negyed egy előtt feloldották a tompai határzárat, így megindulhatott a kamionforgalom Szerbia felé. Mint arról többször beszámoltunk összesen 266 jármű torlódott fel a település elkerülőútján, valamint a terminálban.
Állami ingatlanok átadása
Közélet

Állami ingatlanok átadása

Hamarosan átadják a kiskunhalasi Szilády Áron utca 19. szám alatti ingatlan, (volt rendőrségi épület) vagyonkezelői jogát a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányságnak – olvasható a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. közleményben. A tájékoztató szerint Bács-Kiskun megye átlagon felül kapott vissza állami ingatlanvagyont az elmúlt években.
Szűréssel a rettegett betegség ellen
Közélet

Szűréssel a rettegett betegség ellen

Február 4. a Rák Világnapja. 2012-ben Bács megyében 84 asszony halt meg emlőrákban, 29 pedig méhnyak-rákban, a vastagbélrák 258 áldozatot követelt. Minél előbb kiderül a rettegett betegség, annál jobbak a gyógyulási esélyek. A világnap kapcsán a Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Szakigazgatási Szerve összeállított egy tájékoztató anyagot. Azt kérik, minél többen vegyenek részt a szűrővizsgálatokon.
Archívum

Égett a mosógép

Kigyulladt egy mosógép az Árpád utcában, a tulajdonos eloltotta a tüzet, mire a tűzoltók a helyszínre értek.
Ellopta a nevét
Közélet

Ellopta a nevét

Hitelt vett fel más nevére egy 51 éves kiskunhalasi férfi, a rendőrség most csalással és közokirat-hamisítással gyanúsítja.
Nagyon mennének már...
Közélet

Nagyon mennének már...

A tompai határzár miatt úton rekedt kamionosok ellátása megoldott, ebben az önkormányzat és a katasztrófavédelem együttműködik. Hétfő délután, ottjártunk idején a sofőrök nem panaszkodtak, azt mondták, mindenük megvan és a segítségért hálásak a hatóságoknak. A 266 kamion vezetője már alig várja, hogy útnak induljon.