Rémálom a nyitányon
Sport

Rémálom a nyitányon

Nagyon rosszul rajtolt az NB II-es férfi kézilabda bajnokságban az ősszel bravúros harmadik helyen záró Kiskunhalasi UKSC. A tavaszi nyitányon, már Paic Róbert (fotónkon) irányításával, a Siklós KC-t látta vendégül a halasi egylet.
Az RFC éjszakája volt
Kultúra

Az RFC éjszakája volt

Fantasztikus hangulatú támogatói estet, éjszakát rendezett a Kiskunhalasi Szilády RFC közössége. A második alkalommal megtartott rendezvényen több mint kétszázan voltak. Több meglepetés volt a programban, bemutatták az RFC vadonatúj indulóját is.
Kertbarát sütiversenyek
Kultúra

Kertbarát sütiversenyek

Több mint száz kertbarát töltötte meg szombat este a Tiszti Klub báltermét. A Szathmári Sándor Kertbarát Kör tagjai mulatni gyűltek össze, így készülve a dolgos tavaszra.
Szükség lenne a fejlesztésre
Gazdaság

Szükség lenne a fejlesztésre

Bár az utóbbi időszakban az ilyenkor megszokottnál jóval többen érkeznek a kiskunhalasi strandra, egy esetleges nagyobb felújítás várhatóan még több érdeklődőt vonzana ide. A megyei közgyűlés elnöke a közelmúltban személyesen vette szemügyre a Halasthermált, ekkor esett szó a strand állapotáról is.
Már 17-en a jelölt jelöltek
Közélet

Már 17-en a jelölt jelöltek

Sokan szeretnének országgyűlési-képviselők lenni, legalábbis ezt mutatja az érdeklődők magas száma. Jelenleg 17 kérelmet tartanak nyilván, de ez a szám még változhat. Az ismert pártok és szervezetek képviselői mellett kevésbé ismertek is jelezték indulási szándékukat.
Olvassa a Tükröt!
Közélet

Olvassa a Tükröt!

Iskolai verekedés, devizaper és banki csalások, vízmű-anomália és kun nyelvű Miatyánk. Többek között ezekről olvashat a héten megjelent Halasi Tükörben!
Bajnok Barátok
Sport

Bajnok Barátok

A Jóbarátok Bócsa lett a 2013/14-es, 32 csapatos, Joma Városi Teremlabdarúgó Bajnokság győztese. Némi szeplő az aranyérmen, hogy az utolsó mérkőzésen a Rosé 4-2-re legyőzte az addig 100%-os gárdát.
Meteoros aranyérem
Archívum

Meteoros aranyérem

A szibériai Cseljabinszk térségében egy éve lezuhant meteorit darabkáival díszített aranyérmeket osztanak a szombati győzteseknek a szocsi téli olimpián.
Kun Miatyánk és vastaps
Közélet

Kun Miatyánk és vastaps

Ritka pillanat volt a magyar Parlament életében a jászkun önmegváltásról való szavazás – nemcsak azért, mert egyetértés volt a különféle pártok között…