Kivárnak a vetéssel
Közélet

Kivárnak a vetéssel

Tavaszias fokokat mutatnak a hőmérők ezekben a napokban, ám még bármi lehet. Figyelik a gazdák az időjárás jelentéseket, és ez alapján próbálják kitalálni, mikor célszerű nekilátni a különböző tavaszi munkáknak a földeken.
Megvan a Dal győztese
Archívum

Megvan a Dal győztese

A közönség döntése értelmében Kállay-Saunders András nyerte a 2014-es nemzeti dalválasztó műsort, így Running című dalával ő képviselheti Magyarországot Koppenhágában az 59. Eurovíziós Dalfesztiválon.
Rockfarsang: jubileumi buli
Kultúra

Rockfarsang: jubileumi buli

A Rockfarsangot 12 évvel ezelőtt indította útjára a Voices zenekar. Az együttes 1998-ban ugyan megszűnt, de tagjai alkalmanként folytatják az együtt muzsikálást. A rendezvény – három év szünet beiktatásával – azóta is népszerű a műfaj kedvelőinek körében. A nagy jubileumi bulira, a tizedik Rockfarsangra szombaton este gyűltek össze énekesek, zenészek és közönségük a Művelődési Házban.
LEZÁRVA (2014.02.25.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2014.02.25.)

El kellett telnie három napnak, amíg befutottak az első helyes megfejtések. Ilyen még nem fordult elő. Ezek szerint, ez most egy igen nehéz feladvány volt.
Aprók tánca
Kultúra

Aprók tánca

A Fészekrakó- és a Pásztortűz-egyesület folytatva a hagyományokat ebben a hónapban is megszervezte az Aprók táncát. A programok ezúttal a farsangot idézték.
Harmadszorra estünk pofára!
Kultúra

Harmadszorra estünk pofára!

Hiába jeleztük televíziós interjúigényünket napokkal korábban a szombat este városunkban fellépő Janicsák Veca közvetítőjének, hiába kaptunk többször is meghívást a rendezvény szervezőjétől az eseményre, hiába kommunikáltuk Pont című ifjúsági műsorunkban a fiatal nézők felé, hogy hamarosan láthatnak egy beszélgetést az énekesnővel, mivel az egykori X-faktoros menedzsere bocsánatkérések közepette a helyszínen rövid „nem nyilatkozunk” kijelentéssel lehetetlenné tette az előre eltervezett munkát stábunk számára.
Rangadót nyertek a fiúk
Sport

Rangadót nyertek a fiúk

Magabiztos győzelem, telt ház előtt. Ritkán gyűlik össze annyi ember a Horváth István Sportcsarnokban, mint szombaton kora este, a Kiskunhalasi UKSC - Kiskunmajsa féfi kézilabda rangadó idején. A halasi fiúk helyenként szép és végig akaratos játékkal feledtették az egy héttel ezelőtti vereséget.
KB Autoteam SE start Majsán
Sport

KB Autoteam SE start Majsán

A megyei első osztályú női kézilabda bajnokságban szereplő, és jelenleg pontveszteség nélkül első helyen álló KB Autoteam SE február 23-án, 10 óra 30 perckor Kiskunmjasán lép pályára a tavaszi szezon első mérkőzésén.
Magyarságukra esküdtek
Közélet

Magyarságukra esküdtek

Férj, feleség, gyerekek, anya és fia együtt mondták az eskü szövegét. Már nem csak a szívükben, hanem okmánnyal bizonyítottan is magyarok. A héten tizennyolcan tették le az állampolgársági esküt a halasi házasságkötő teremben. Többnyire a Vajdaságban élők szokták Halast választani eskütételük helyszínéül, de Erdélyből, Ukrajnából, sőt Németországból is szoktak érkezni honosítást kérők.