Döntöttek a szennyvíz ügyében
Gazdaság

Döntöttek a szennyvíz ügyében

Az Országgyűlés a 2012 őszén fogadta el a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt, amely felhatalmazást ad a halasi önkormányzat képviselő-testületének is, hogy rendeletben állapítsa meg „a hulladékgazdálkodási közszolgáltatás ellátásának és igénybevételének” (a szemétszállítás) szabályait.
Elő az okostelefonokat!
Közélet

Elő az okostelefonokat!

Versenybe száll a három hal és a vitéz – vagyis Halas címere. Mint ahogy már beszámoltunk róla, az ország egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában a napokban megnyílt a címerkiállítás, amit a becslések szerint egy év alatt akár 20 millióan is láthatnak.
Hoppá! Médiafüggetlenítő javaslat a testület előtt
Közélet

Hoppá! Médiafüggetlenítő javaslat a testület előtt

Meglepő javaslattal kezdte ülését a képviselő-testület: Váradi Krisztián (Demokratikus Koalíció) javaslatot tett a városi média függetlenségét garantáló rendelet megalkotására.
„Már most szeretjük Halast!
Kultúra

„Már most szeretjük Halast!"

Volt, aki ezt mondta, miután szemügyre vette városunk standját az Utazás Kiállításon. Már most, az első napon élénk érdeklődés kiséri mind Kiskunhalas, mind a Halasi Csipke kiállítóhelyeit.
Kegyetlen gyilkosok, mélykúti áldozat
Közélet

Kegyetlen gyilkosok, mélykúti áldozat

Élete végéig fegyházban marad az idős mélykúti cipészmester egyik gyilkosa, társa feltételesen, legkorábban 35 év múlva szabadulhat. A bruális emberölés megdöbbentette a települést és az ügy nyomozóit is.
Ütős halasi valkűr
Sport

Ütős halasi valkűr

Minden bizonnyal beütötte magát az olasz Valkűrök női ökölvívócsapatába a halasi Kozma Anita és Kovács Anett, akik a hétvégén szerepeltek a Nemzetközi Női Ökölvívó Liga egyik mérkőzésén. Mindkét lány neve bekerült a szövetségi kapitány noteszébe is, Anita a napokban már Hamburgban bokszol. (Anda Péter fotója)
Ingyenes  ivartalanítási akció
Közélet

Ingyenes ivartalanítási akció

Ismét nagyszabású ivartalanítási akciót hirdet a Halasi Állatsegítő Alapítvány. Március 3-tól lehet jelentkezni kizárólag a szuka kutyákkal Kiskunhalasról és környékéről. Kan kutyák ivartalanítására ebben az akcióban nem kerül sor – tudatta honlapján az alapítvány.
Valami történik a bezárt Levi’s területén
Gazdaság

Valami történik a bezárt Levi’s területén

A BBC újra érdeklődik a Kötönyi út iránt, pedig legutóbb akkor járt itt, amikor bezárták a többszáz embert foglalkoztató farmergyárat. Egy halasi vállalkozó csodaszámba menő fejlesztései az egykori Levi's területén.
Fergeteges szezonnyitás
Kultúra

Fergeteges szezonnyitás

Az idei színházi évadot a Kalocsai Színház vendégjátéka, a Páratlan páros nyitotta Ray Cooney tollából, Dobos Judit rendezésében. A történet főszereplője egy hétköznapi embernek tűnő taxisofőr.