Öt nő ötször
Kultúra

Öt nő ötször

Légies szabadság, lágy és játékos formák, bujaság és anyai gondoskodás, önismeret és szerelem – a leírhatatlanul gazdag női lét megannyi önkifejezési formája mind visszaköszön a Közösségek Háza tegnap este nyílt kiállításán.
„Kész a mű” – zárul a szennyvíz program
Gazdaság

„Kész a mű” – zárul a szennyvíz program

Lezárul Halas történetének eddigi legnagyobb beruházása, a 4,2 milliárdos szennyvízcsatorna program. Ennek keretében új alapokra helyezték a szennyvízkezelést, kiépítettek a város területén mintegy 50 kilométernyi csatornaszakaszt és 5 új átemelőt, valamint teljesen megújult a szennyvíztisztító telep.
LEZÁRVA (2014.03.10.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2014.03.10.)

Játékosaink tippeltek lépcsőt, hullámpalát, előtetőt, és volt, aki egyenesen bugyutának nevezte rovatunkat, amiért véleménye szerint nehéz feladványokat mutatunk be honlapunkon. Ettől függetlenül most is befutott a helyes megoldás.
Jazz & Café
Kultúra

Jazz & Café

Új előadássorozat vette kezdetét a Közösségek Házában a jazz kultúrát népszerűsítendő. Első alkalommal az ETHNOKOR zenekar koncertezett Kiskunhalason.
Versünnep a Fazekasban
Kultúra

Versünnep a Fazekasban

Rekordszámú, 46 bátor szavaló vett részt a Fazekas Mihály Általános Iskola "Versünnep 2014" elnevezésű nemzetközi vers-, és prózamondó fesztivál intézményi fordulójában.   A főszervező, magyartanár, Mészárosné Farkas Mária hívó szavára igazán illusztris zsűri értékelte a gyerekek teljesítményét. Az elnök, Mezey Katalin József Attila-díjas költő volt, aki kivételes barátságot ápolt a híres halasi képzőművésszel, Berki Violával. A szavalatok sorát a Lyra együttes hangulatos dalai vezették fel. A két korcsoportban végül nagyon szorosnak bizonyult a vetélkedés, a jobbnál jobb produkciók miatt. Végül aztán megszületett a végeredmény.   5.- 6. osztályosok:1. Fetter Martin, 2. Fazekas Tamás, 3. Berecki Martin, különdíjas: Nagy Norbert   7.-8. osztályosok:1. Simon-Jójárt Krisztina, 2. Kis-Baranyi Csörsz, 3. Barna Szabolcs, különdíjas: Kolompár Gábor Szöveg-fotó: Tóth István
Archívum

Gallyazás indul

Hamarosan elkezdik nyesni azokat a fákat, melyek elérik a villanyvezetékeket.
Görcsoldó siker kell
Sport

Görcsoldó siker kell

Újabb rangadót játszik a megyei I. osztályú labdarúgó-bajnokságban a Kiskunhalasi FC. A Kecel elleni győztes rajt után idegenben a Kiskőrös lesz az ellenfél, Tápai Tibor edző szerint csak akkor lehet pontot vagy pontokat szerezni, ha a csapat a tudása legjavát nyújtja.
Közmunka helyett uniós fejlesztést!
Archívum

Közmunka helyett uniós fejlesztést!

A mai közmunka helyett a valódi értékteremtő kisipari tevékenységet kell támogatni, fejleszteni a térség közúthálózatát, és újra indítani az előző kormány idején jól működő panelprogramot – hangoztatta Török Zsolt, a baloldal  országgyűlési képviselő-jelöltje, aki Szanyi Tiborral, az MSZP elnökségi tagjával együtt tartott sajtótájékoztatót Halason.
Randizzon egyszerre öt nővel !
Kultúra

Randizzon egyszerre öt nővel !

Ki vagy? Mit mutatsz meg magadból, és mit mondasz el önmagadról? Öt nő, öt halasi művész, öt-öt festmény és öt önvallomás.