LEZÁRVA (2014.03.23.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2014.03.23.)

Nem tudunk olyan képrejtvényt feladni, melyre ne érkeznének tömegével a helyes megfejtések. Persze mindig csak a leggyorsabb játékos nyerhet.
„Sírva teszem meg az utat”
Közélet

„Sírva teszem meg az utat”

Tavaly nyáron majdnem bennégett saját autójában Tariné Mészáros Katalin, aki szerencsésnek tartja magát, hogy ki tudott szállni időben a lángoló járműből. Azóta gyalogosan közlekedik, amely komoly gondokat, fájdalmakat okoz neki, mivel mindkét lábát megműtötték. Végső elkeseredésében szerkesztőségünkhöz fordult.
Archívum

Emelt szint

Május ötödikén kezdődnek az érettségi vizsgák, a halasi középiskolák közül a Bibó István Gimnázium számít megyei vizsgahelynek.
Gyógyító kommunikáció
Kultúra

Gyógyító kommunikáció

Buda László pszichoterapeuta előadására várják az érdeklődőket április 7-én hétfőn, 18 órakor a Közösségek Házába.
Archívum

Elfüstölt

Egy füstölőben keletkezett kisebb tűz szerdán kora este Kiskunhalason, a Tiszti Klub közelében.
Piásan karambolozott az idős nő
Közélet

Piásan karambolozott az idős nő

Fényes nappal, egy nyílegyenes útszakaszon karambolozott T. Imréné Halason, a 61 éves nő ittasan vezetett. N. Bencét egy éjjelt érték tetten, ivott és autóba ült, a rendőrök elkapták.
Légy óvatos, ha keresni kezdesz…!
Közélet

Légy óvatos, ha keresni kezdesz…!

Fájó titkokba és szívderítő felismerésekbe egyaránt belebotolhatnak azok, akik nekiállnak kikutatni családjuk közel- és messzi múltját. De akkor miért csinálják…?
Csíny vagy bűn?
Közélet

Csíny vagy bűn?

Túlfűtött szexualitás, jópofaság a tábori szeszvedelésekről, szex- és pornóképekről – de vajon mi van a látszat mögött? Bíróság dönt: „csak” szakmai hiba vagy bűncselekmény a fiú diákokkal való haverkodás.