Felborult autó Kisszállás közelében
Közélet

Felborult autó Kisszállás közelében

Mentőhelikopter szállt le néhány perccel ezelőtt Kisszállás közelében, ahol egy autó sodródott le az 53-as főútról. A roncsba beszorurult sofőrt a műszaki mentést végző kiskunhalasi tűzoltók szabadították ki. Kollégáink jelenleg a helyszínen vannak, s mint azt telefonon közölték, nagy erőkkel folyik a sérült sofőr állapotának stabilizálása.
Archívum

Büszkeségeink

Kardos Zsuzsa csipkevarró és Novotny Attila úszó szakedző kapja idén a Pro Urbe-díjat. Döntés született a szakmai kitüntetésekről is.
A jövőnk és az időszámítás kezdete
Közélet

A jövőnk és az időszámítás kezdete

Szép jövő előtt áll a város, néhány nap múlva pedig kiderül, hogy az esélyből valóság lesz-e. Többek között így fogalmazott Skribanek Zoltán a napirend előtti felszólalásában, amelynek címe Kiskunhalas jövője volt. Váradi Krisztián is szót kért, ő azt jelezte: a fejlesztések előkészítése még a korábbi ciklusban elkezdődött, az utóbbi időben viszont néhány pályázatnál hiányolta a lobbyerőt.
Várkert bazár
Archívum

Várkert bazár

Lezárult a diktatúra összeomlása óta eltelt időszak egyik legnagyobb műemléki felújítása, az 1883-ban épült és 1984 óta zárva tartó Várkert Bazár rekonstrukciója, amely Ybl Miklós 200. születésnapjára készült el és több mint 2000 négyzetméter kiállítási térrel gazdagítja a fővárost - mondta el L. Simon László, a beruházás kormánybiztosa csütörtökön, mielőtt Orbán Viktor miniszterelnök ünnepélyes keretek között átadta az épületet.
Archívum

Új főkertész

Matos Andrea lett Kiskunhalas városi főkertésze. A kertészmérnök szakember korábban a szolnoki polgármesteri hivatal főkertész-helyettese volt.
Újra járható a Hatöles
Közélet

Újra járható a Hatöles

Hiába kérte több alkalommal is a közútkezelő a MOL-t, hogy javítsák ki azokat az úthibákat, amelyeket egy szénhidrogénkút kialakítása során tettek tönkre a munkagépek, ez csak a nyomatékosított önkormányzati felszólítás után történt meg.
Miért szeretem...? - Király Gábor
A hét verse

Miért szeretem...? - Király Gábor

Ezen a héten Király Gábor, a Halasi Média és Kultúra Kft. programszervező munkatársa osztja meg olvasóinkkal, miért szereti az alábbi költeményt.
Nem Putyin fékezte a Packot
Gazdaság

Nem Putyin fékezte a Packot

Mi köze van Putyinnak a halasi gazdasági élethez és az egyik helyi céghez? Volt olyan városbéli szóbeszéd, hogy igenis van, a Tükör viszont kiderítette, hogy nincs összefüggés az orosz-ukrán válság és a két napos termelési szünet között.
Bicó speciál
Archívum

Bicó speciál

Kovács Kovi Máté három éve komolyan nyomja a triált. Megmászik minden lehetséges városi, köztéri bútort, amely elbírja a bicó és a rajta egyensúlyozó fickó súlyát. A triál attraktív, ügyességi bringa. A vázon nincs ülés és nyeregcső, hiszen csak állva és egyensúlyozva lehet a triálban nyolmulni. Extrém és adrenalin termelő buli. Kovács Kovi Mátéval az utcán találkoztam, ahol éppen a nap ugrását gyakorolta. Máté nem csupán szórakozásból ugratja bicóját, komoly céljai vannak. A Sziládyban tanul, de szabadideje nagy részét a bicóján állva tölti. Kérésemre egy üzenetet is megfogalmazott: