Pesten remekelt az RFC (frissítve)
Sport

Pesten remekelt az RFC (frissítve)

Vasárnap délelőtt az ukrán Lemberg csapatát 4-1-re legyőzte a Kiskunhalasi Szilády RFC labdarúgó-csapata, amely szombaton kezdte szereplését az ÚTE Kupán, amelyen tizenöt gárda szerepel. Tegnap a csoportmeccseket játszották, ahol kiválóan helytálltak a fiúk.
Török kiakasztotta az ellenfelet
Sport

Török kiakasztotta az ellenfelet

Hiába gyülekeztek viharfelhők a városi sportpálya felett, hiába támadt fel a szél, a Kiskunhalasi FC Török András vezérletével és négy góljával legyőzte az Akasztót. A betegségek, eltiltások, munkahelyi elfoglaltságok tizedelte csapat óriásit harcolt és mindent megtett a sikerért. A vendégeknél néha elszakadt a cérna, volt, hogy rendező kellett a pálya szélére.
„A lakosság 10 százalékáról van szó
Kultúra

„A lakosság 10 százalékáról van szó"

Kiskunhalason több évs kihagyás után, a héten megünnepelték a Cigány Kultúra Napját. Zenével, tánccal és egy különleges hangvételű tárlattal emlékeztek meg a jeles eseményről.
Lengyel-magyar barátság
Közélet

Lengyel-magyar barátság

Már 20 éves kapcsolat köti össze Halast a lengyelországi Nowy Sacz-al. A Halastól 600 kilométerre fekvő 82 ezres lakosú várossal a tervek szerint május elsején újra megerősítik a partnerséget. Az ünnepélyes ceremónia a Művelődési Házban lesz – kaptuk a tájékoztatás a Városházáról.
Bíznak a geotermiában
Gazdaság

Bíznak a geotermiában

Régóta szeretnének már a halasiak geotermikus energiával fűteni. A távhő központ is évek óta várja ezt a lehetőséget. A projektre volt már több kezdeményezés, az önkormányzat több cégnek is lehetőséget adott, de eddig egymást váltották a jelentkezők. Volt cég, ami megszűnt, volt, amelynek az önkormányzat mondott fel.
Húsvéti falazás
Sport

Húsvéti falazás

A sonkafőzés és a tojásfestés helyett fallabdázással treníroztak az ünnepre az első alkalommal kiírt Corso Verona nyílt egyéni férfi fallabda viadal résztvevői szombaton. Végül 18-an vállalták a megmérettetést, őket négy csoportba osztotta Bor Péter versenyszervező. Innen már csak a legjobbak jutottak a legjobb hat közé. A hat legjobb szokatlanul nagy csatákat játszott a dobogóra kerülésért. A három kiesőt is csak egy hajszál választotta el a legjobbaktól. Végül a három közé Péter-Szabó András, Szűcs Ákos és Jenei Szabolcs került. A körmérkőzéses rendszerű lebonyolításból kiemelkedett Szűcs Ákos, aki magabiztosan gyűrte le másik két ellenfelét. Igazán a 2., 3. hely sorsa lehetett kérdéses, itt végül Péter-Szabó András nyert Jenei Szabolcs ellen. Az elismeréseket és a pénzdíjakat Horváth Ottó, a Corso Verona tulajdonosa adta át. Eredmények: 1. Szűcs Ákos 2. Péter-Szabó András 3. Jenei Szabolcs Kép-szöveg: Tóth István
Janka hazahozta az Aranyüstöt
Sport

Janka hazahozta az Aranyüstöt

A legnagyobb múltú magyar utánpótlás úszóversenyen is letették névjegyüket a halasiak. Novotny Attila tanítványai egyesületük, illetve a magyar korosztályos válogatott színeiben gondosodtak arról, hogy a szakma megint róluk beszéljen. Juhász Janka érmei mellett még az Aranyüstöt is hazahozhatta.
Egyfülű nyuszi húsvétozik Halason
Közélet

Egyfülű nyuszi húsvétozik Halason

Az Ady Endre utca kedves kis állatára sajnos pont nem passzol a „tapsifüles” kifejezés…Egy éve is a csodájára jártak, most is ritka látványosságnak számít a nyuszi.
Hamilton az élen
Archívum

Hamilton az élen

Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája volt a leggyorsabb a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati időmérő edzésén, így ő indulhat majd az élről a vasárnapi futamon.