Végiglopták Jánoshalmát
Sziréna

Végiglopták Jánoshalmát

Tizenegyszeres betörőt fogtak. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Jánoshalmi Rendőrőrse nyomozást folytatott lopás megalapozott gyanúja miatt két jánoshalmi férfi ellen. A rendelkezésre álló adatok alapján K. Ferenc 33 éves jánoshalmi lakos tíz betörést egyedül és egy betörést R. Ferenc 52 éves jánoshalmi lakossal közösen követett el.
Ezt jól kifogták!
Sport

Ezt jól kifogták!

Szombaton a Sóstó adott helyszínt a megyei utánpótlás sporthorgász csapatversenynek, amelyen nyolc egyesület tíz gárdája képviseltette magát.
Zöldültek az egészségtől (videóval)
Közélet

Zöldültek az egészségtől (videóval)

Hosszú évek óta minden tavasszal megrendezik a Vári Szabó István Szakközépiskolában a „Zöldnapot", melynek lényege, hogy a fiatalok egészséggel kapcsolatos tanácsokat kaphatnak, e mellett megismerkednek a minket körülvevő környezettel.
Ledőlt a Simontornya
Sport

Ledőlt a Simontornya

Az első öt percben érezhette úgy a Simontornya, hogy esélyes lehet a Kiskunhalasi UKSC otthonában az NB II-es kézilabda-bajnokság szombat késő délutáni mérkőzésén. Ezt követően a hazaiak uralták a játékot, élvezték a kézilabdát és még akkor sem csökkent számottevően a különbség, mikor a második félidő nagy részét emberhátrányban játszotta az UKSC.
Szépül, készül a Lovasiskola
Sport

Szépül, készül a Lovasiskola

Önkéntes fiatalok dolgoznak a Lovasiskolában azért, hogy minden rendben legyen a jövő csütörtöktől kezdődő megméretésre. Szombaton délelőtt megérkeztek azok a speciális mobilboxok is, amelyek félszáz pacinak lesznek majd a pihenőhelyei a négynapos verseny során.
Kuriózum találkozó
Kultúra

Kuriózum találkozó

A Thorma János Múzeum kuriózumnak számító író-olvasó találkozóval várta a közönséget pénteken délután. Az intézmény és a Magyar-Koreai Társaság különleges irodalmi rendezvényén a világhírű Yi Mun-yolt üdvözölték.
Elballagtak a tekósok (videóval)
Közélet

Elballagtak a tekósok (videóval)

A hagyományoknak megfelelően, szombat délelőtt tíz órakor a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola kezdte meg a középiskolai ballagások sorát. A három végzős osztályt az intézmény udvarán búcsúztatták.
Fájdalmas bocsánatkérés a halasi zsinagógában
Közélet

Fájdalmas bocsánatkérés a halasi zsinagógában

Könnyes szemekkel kértek bocsánatot a holocaust áldozatainak hozzátartozóitól egykori náci bűnösök leszármazottai Kiskunhalason. A borzalmak után hét évtizeddel német keresztények, akiknek nagyszülei között a náci népirtások elkövetői vannak, együtt emlékeztek az áldozatok leszármazottaival.