Esőben is programok
Kultúra

Esőben is programok

Szombaton kora délután folytatódott a VIII. Halasi Borudvar. Helyi iskolák és civilek részvételével színvonalas fellépések várták az érdeklődőket. A nedvesebb időjárás sem tántorította el az embereket, hogy kilátogassanak a ligetbe.
Búcsú a Sziládytól (videóval, díjazottakkal)
Közélet

Búcsú a Sziládytól (videóval, díjazottakkal)

Az idén 350 éves Szilády Áron Református Gimnázium végzősei is búcsút intettek iskolájuknak. A meghitt ünnepség rendhagyó volt, ugyanis először az épülettől köszöntek el a diákok, majd átsétáltak református templomba, a ballagási ceremónia helyszínére.
BL-döntőben a Győr
Archívum

BL-döntőben a Győr

Bejutott a női kézilabda Bajnokok Ligája vasárnapi fináléjába a címvédő Győri Audi ETO KC, miután a budapesti négyes döntő első elődöntőjében 29-26-ra legyőzte a dán Midtjylland csapatát.
Fölényes győzelem a tenisz-nyitányon
Sport

Fölényes győzelem a tenisz-nyitányon

Nagyarányú és magabiztos győzelemmel tért vissza az országos bajnoki vérkeringésbe a Halasi Tenisz Club. A szombati nyitányon a gyulaiak ellen nyertek a halasiak. A jó hangulatú és rendkívül színvonalas mérkőzések után nem sok pihenő marad, vasárnap már Szarvason folytatódik a sorozat.
Csókos, esős bormustra és lovagavatás
Kultúra

Csókos, esős bormustra és lovagavatás

A szeszélyes, tavaszi időjárás, a futózáporok és a hűvösebb idő ellenére is sokan látogatnak ki a Borudvar eseményeire. Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Fülöp Róbert alpolgármester hivatalosan is megnyitották a VIII. Halasi Borudvart, a nyitórendezvényen új borlovagot is avattak, és kihirdették az idei tavaszi bormustra eredményeit.
Búcsú a Bibótól (videó + galéria)
Kultúra

Búcsú a Bibótól (videó + galéria)

Négy osztály búcsúzott középiskolás éveitől szombaton délelőtt a Bibó István Gimnáziumban. A 12.a-sok, b-sek, c-sek négy, a 12.-esek hat évig voltak az oktatási intézmény tanulói.
Szombaton is vár a Borudvar és a Lovasiskola
Kultúra

Szombaton is vár a Borudvar és a Lovasiskola

Szombaton is vár mindenkit a VIII. Borudvar! Minden igényt kielégítő programok, kellemes környezet és persze jó borok és étkek a Hősök Ligetében! A lovaspályán is várják a nézőket, a harmadik versenynapon nyolc számot rendeznek.
Délutáni borudvari sokadalom
Kultúra

Délutáni borudvari sokadalom

A VIII. Halasi Borudvar péntek délutáni programsávjában igen sokszínű fellépésekkel várták az érdeklődőket. A Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében megvalósult szombati eseményben a nagyszámú közönség nem is csalódott.