Archívum

Katolikus majális

Majálisra készül a halasi Katolikus Főplébánia. A hagyományokhoz hűen Pünkösdhétfőn egyházközségi majálist tartanak Sóstón.
Archívum

Újra aktív

Újra aktív a Sikeres Halasért Társaság – ezzel a címmel tartott sajtótájékoztatót az egyesület a Csipkeházban.
„Cum Gratia”-díjat alapítottak
Közélet

„Cum Gratia”-díjat alapítottak

Az Öreg Diákok Halasi Egyesülete megalapította a „Cum Gratia"-díjat. A díjat azok az aktív vagy nyugdíjas pedagógusok kaphatják meg, akik Kiskunhalason alap-, vagy középfokú oktatásban dolgoztak, dolgoznak.
Bringapont a Sóstónál
Közélet

Bringapont a Sóstónál

Sárga biciklik sorakoznak a Sóstónál. A napokban megnyílt az egyik halasi kerékpárpont. Eddig ilyen még nem volt a városban.
Veled is megtörténhet
Sziréna

Veled is megtörténhet

Még pár tanítási nap és itt a vakáció. A szünidőben sok fiatal közlekedik egyedül az utakon, a nagyobbak pedig gépjárművel indulnak strandolni, szórakozni.
Városi-járási pedagógusnap
Közélet

Városi-járási pedagógusnap

Kell a szeretet, kell az elismerés. A gyerekek mindezt szüleiktől és pedagógusaiktól kaphatják meg. Őket köszöntötte a város és a járás pénteken délután a Bibó István Gimnázium aulájában.
Búcsú a Bajza utcai ovitól
Közélet

Búcsú a Bajza utcai ovitól

Pénteken délelőtt elbúcsúztak társaiktól és az óvónéniktől a Bajza utcai óvoda nagycsoportosai. A kis-, és középső csoportosok hangulatos versekkel köszöntek el iskolába készülő barátaiktól.
Nyílt levél a rendőrkapitánynak
Közélet

Nyílt levél a rendőrkapitánynak

A múlt hétvégi brutális kunfehértói verekedés kapcsán Farkas Gergely országgyűlési képviselő nyílt levélben fordult Molnár Lászlóhoz, Kiskunhalas rendőrkapitányához. A teljes szöveg alább olvasható. „Tisztelt Alezredes Úr!   A múlt hét szombati, sajnálatos kunfehértói eset kapcsán szó szerint özönlenek hozzám a panaszok, észrevételek és a rendőrséget érintő kritikák. Ez annak tudatában nem meglepő, hogy a Jobbik Magyarországért Mozgalom mindig is kiemelten foglalkozott a közbiztonság kérdésével, és mi a Pintér Sándor „Magyarországon rend van”- féle, a valóságtól elrugaszkodott felfogással szemben a tényekhez sokkal közelebb álló helyzetképet fogalmaztunk meg mindig is. Sőt, nemcsak a reális helyzetfelmérést tettük meg, hanem ha kell, nevén nevezzük a dolgokat, vagy pedig számos előremutató javaslatot fogalmazunk meg akár programunkban, akár az Országgyűlésben. Érthető tehát, hogy sokan bíznak ezért bennünk e téren is, ami egy ilyen szomorú eset után a megkeresések sokaságában is megnyilvánul.   Egyrészt tehát a sok megkeresés miatt fordulok most ezen ügy kapcsán Önhöz. Másrészt pedig azért, mert térségünk friss országgyűlési képviselőjeként határozott szándékom többek között Kiskunhalas és Kunfehértó ügyeit is folyamatosan figyelemmel kísérnem, értelemszerűen engem személyesen is érdekelnek ennek az ügynek a részletei, tanulságai, és az ebből eredeztethető cselekvési tervek. Ezért kérem, engedje meg, hogy ilyen formában érdeklődjek a lakosságot és személyesen engem is foglalkoztató kérdésekről.   1. Az eset azért okozott kiemelt felháborodást, mert egy olyan elkövetőről (és társairól) van szó, aki közismert Kiskunhalason bűnöző életmódjáról. Ennek kapcsán adódik a kérdés, hogy ha ennyire közismert ennek a személynek az életmódja, akkor miként lehet még szabadlábon?   2. Vannak-e még hasonló, közismerten bűnöző életmódot folytató társaságok Kiskunhalason és környékén? Ha igen, mit tesz a rendőrség annak érdekében, hogy mielőbb felszámolja ezeket a maffiacsoportokat?   3. Több médiumban is arról olvasni, hogy a rendőrök elmulasztották kihívni a mentőket a súlyos sérülthöz. Kérdésem, hogy ez valóban így történt-e, és ha igen, akkor ez miként fordulhatott elő?   4. Szeretném kérdezni Alezredes Urat, hogy a jövőre nézve milyen módon tudnak fellépni az ehhez hasonló bűncselekmények megelőzése érdekében?   Sajnos tisztában vagyunk vele, hogy sok esetben a rendőrség keze is meg van kötve, hiszen a túlságosan puha jogszabályi háttérnek köszönhetően a rendőrség nem csaphat le kellő szigorral ezekre a bűnözőkre. Sok olyan esetről lehet hallani ugyanis, amikor munkájukat végző rendőröket hurcolnak meg az elkövetők jogaira hivatkozva. Épp ezért szeretném arról biztosítani Alezredes Urat, hogy az Országgyűlésben olyan jogszabály-módosítási javaslatokkal fogunk élni, amelyek elfogadásuk esetén segíthetnék a rendőrség fenti célokért végzett munkáját, ezáltal is hozzájárulva térségünk közbiztonságának megerősítéséhez.   Tisztelt Alezredes Úr!   Mivel van országos összehasonlítási alapom, ezért ki merem jelenteni, hogy Kiskunhalas szerencsére nem tartozik a közbiztonság szempontjából élhetetlen városok közé. Ugyanakkor egy-egy ilyen szörnyű eset képes megingatni ebben a hitben nagyon sok embert és hosszú távon elültetni a félelmet az emberek fejében. Ezért bízom benne, hogy kérdéseimre megnyugtató válaszokat tud adni, és közösen, a rendőrség, a lakosság és jómagam mint képviselő el tudjuk érni, hogy Kiskunhalas ne az ilyen szörnyű esetekkel kerüljön be az országos hírekbe, és az emberek a mindennapokban biztonságban érezhessék magukat.   Egyúttal bízom M. Norbert mielőbbi felépülésében, melyhez kívánok erőt és kitartást neki és családjának!   Tisztelettel:Farkas Gergelyországgyűlési képviselő"
Szabadkai expo körkép
Gazdaság

Szabadkai expo körkép

A 8. Szabadkai Nemzetközi és Regionális Gazdasági Vásár 3. napján városunk mellet több mint száz másik település, és azoknak termékeik is bemutatkoznak. Fényképes körképünkben ezek közül mutatunk most jó néhányat olvasóinknak.