Biztonságban az ernyők
Közélet

Biztonságban az ernyők

Már nem színesítik esernyők a halasi Sétáló utcát, de nem kell rosszra gondolni, ezúttal maguk a szervezők szedték le az utca fölé kitett ernyőket. A tervek szerint a héten még gyönyörködtette volna a több száz ernyő az arra járókat, ám a keddi nagy szél elkezdte lefújni őket, így biztosabb volt mindet beszedni.
Motor és autó ütközött (frissítve)
Sziréna

Motor és autó ütközött (frissítve)

Súlyosan megsérült az a motoros, aki Jawajával egy Volkswagennel ütközött a Jókai utcán. A helyszínelés idejére teljes útzár volt érvényben.
Szakgimnáziumi képzés a Tekóban
Közélet

Szakgimnáziumi képzés a Tekóban

Mint arról a Halasi Tükör korábban beszámolt, a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola a következő tanévtől szakgimnáziumi képzést indít. Az intézmény nevébe viszont már idén szeptembertől bekerült a gimnázium. A cikk megjelenése óta szerkesztőségüket is többen keresték és érdeklődtek az új oktatás részleteiről, nekik segítünk most.
Ezüstbogrács a váris diákoknak
Kultúra

Ezüstbogrács a váris diákoknak

Alföldi cséplős csülök ételükkel az igen rangos második helyet hozták el a Vári Szabó István Szakközépiskola diákjai a 25. Kalocsai Paprikafesztivál főzőversenyéről. A különleges gasztroélményt nyújtó étel nagy tetszést aratott a szigorú zsűri körében.
Kútba esett
Sziréna

Kútba esett

Nem mindennapi mentőakcióban volt részük a jánoshalmai tűzoltóknak kedden kora este. Mint megtudtuk: kútba esett idős embert kellett kiszabadítani.
Kézműves gyerekek
Kultúra

Kézműves gyerekek

Minden kézműves tanfolyam nagy érdeklődés mellett indult el a Halasi Civil Házban. A népi fafaragás, az agyagozás és az írókázás érdekli a kiskunhalasi és környékbeli gyermekeket és felnőtteket is.
Vízhiány és zsákutca
Közélet

Vízhiány és zsákutca

Figyelem! Vízhiány lesz, és máshol kell parkolni. A Kiskunsági Víziközmű-Szolgáltató Kft. tájékoztatása szerint a halasi főtérnél folyó munkálatok miatt több épületben is vízhiány lesz ma (szerda) és holnap (csütörtök).
Még nem késő jelentkezni
Kultúra

Még nem késő jelentkezni

Szeptember 30-ig, vagyis jövő keddig lehet leadni a jelentkezési lapokat a VI. Pont Karaokeversenyre. Legnagyobb örömünkre többen visszatérnek a tavalyi évadok énekesei közül, de sok új jelentkező is van.
Az utolsó megyei gyűlés
Közélet

Az utolsó megyei gyűlés

Végéhez ér a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés munkája. Bányai Gábor a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat elnöke szeptember 26-ra rendkívüli tanácskozást hívott össze a Megyeháza nagytermébe. Öt napirend vár majd megvitatásra. A közgyűlés tagjainak többek között dönteniük kell a megye területfejlesztési programjáról.