A Jobbik lehet a Fidesz kihívója helyben is
Archívum

A Jobbik lehet a Fidesz kihívója helyben is

Miközben a halasiak a helyi jelöltekről szavaznak, egyben az ország jövőjéről is voksolnak. Ugyanis az önkormányzati választások végeredménye meg fogja határozni, hogy ki lesz 2018-ban a következő országgyűlési választásokon a jelenlegi kormánypártoknak a kihívója – jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik elnöke kiskunhalasi sajtótájékoztatóján.
Hibátlanul, tét a feljutás
Sport

Hibátlanul, tét a feljutás

Sorsdöntő mérkőzésre készül a Halasi Tenisz Club OB III-as csapata. Miután az utolsó fordulóban, idegenben az Orosházát is magabiztosan legyőzték a fiúk, jöhet a Budakalász elleni találkozó, amelynek nyertese a következő szezonban másodosztályú lesz.
Legyen donor, mentsen életet!
Közélet

Legyen donor, mentsen életet!

Véradással kezdődik az október. Holnap lesz a hónap első szerdája, ami azt jelenti, hogy ismét véradásra várják a halasiakat a Közösségek Házába. Reggel 8 órától fogadják majd a donorokat.
A junior is „behúzta”
Sport

A junior is „behúzta”

Sokat javított egy héttel ezelőtti teljesítményén a Kiskunhalasi UKSC junior együttese. Nagy Ernő "„fiai" a múlt fordulóbeli alapos pécsi fiaskó után ezúttal hazai pályán nyertek, mégpedig meggyőző játékkal.
Ingyen öleltek
Közélet

Ingyen öleltek

Az ölelkezések napja volt Halason. Egy széles mosoly és egy nagy ölelés várta péntek délután a Halas központjában sétálókat. A nemrég Halasra érkezett cserediákok helyi diákokkal karöltve biztatták ingyen ölelésre a járókelőket.
Lovasaink a legjobbak között
Sport

Lovasaink a legjobbak között

A hétvégén Kecskemét adott otthont a díjugrató lovasok megyei döntőjének. Mint megtudtuk: a halasi versenyzők kiváló eredményekkel térhettek haza.
„Magyarország Szeretlek” Harkakötönyben is
Kultúra

„Magyarország Szeretlek” Harkakötönyben is

Kedves családias hangulatú ünnepség volt a településen az "Itthon vagy, Magyarország szeretlek!" – Harkakötöny Szeretlek” elnevezésű rendezvényen. A falu önkormányzati dolgozói készítették elő a vendégek szórakoztatásának programjait. Gondoltak a gyermekekre, fiatalokra, idősebbekre egyaránt.
LEZÁRVA (2014.09.30.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2014.09.30.)

Nagyon szemfülesek játékosaink, hiszen úgy tűnik, gyakran néznek a magasba is. Sokan tudták, hogy hol készült fotónk.
Közélet

Friss anyakönyvi hírek

Szeretné tudni, kik születtek, kik hunytak el, s kik kötöttek házasságot az elmúlt napokban? Ha igen, a legjobb helyen jár...