Tenisz-dráma Budakalászon
Sport

Tenisz-dráma Budakalászon

Hiába nyerte meg mind a tíz bajnoki mérkőzését a Halasi Tenisz Club, egyetlen ponton múlt a feljutása a másodosztályba. A sikerhez szükséges mérkőzés ráadásul idegenben, Budakalászon volt, ahol drámai meccs kerekedett ki. A halasiak nem adták olcsón a győzelmet a hazaiaknak, akik mindent és mindenkit bevetetettek.
Mester Sándor lépjen vissza!
Archívum

Mester Sándor lépjen vissza!

Ezzel a címmel küldte el közleményét szerkesztőségünknek a Kereszténydemokrata Néppárt Kiskunhalasi Szervezete. A teljes szöveg alább olvasható.
Fáklyát gyújtottak
Közélet

Fáklyát gyújtottak

Az 1703. évi halasi csata áldozatainak tiszteletére tartottak fáklyás megemlékezést a Búsuló kuruc szobornál. Az ünnepségen Palásti Károly a Bibó István Gimnázium igazgatóhelyettese mondott beszédet, ezt követően a megemlékezők megkoszorúzták a Búsuló kuruc szobrot.
Vértanúkra emlékezünk
Kultúra

Vértanúkra emlékezünk

Az aradi vértanúkra emlékezik hétfőn az ország, a halasi megemlékezés 17 órakor kezdődik majd a Sétáló utcában.
Alvázon utaztak
Sziréna

Alvázon utaztak

Ismét az életük kockáztatásával utaztak át a határon. A Kelebia Határrendészeti Kirendeltség Vasúti Határátkelőhelye idegenrendészeti eljárást indított négy fiatalkorú afgán állampolgárral szemben, akiket október 2-án az egyik belépő tehervonat alvázán megbújva talált meg a járőr. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért elfogták és előállították őket a kirendeltségre. A határsértők menekültstátusz iránti kérelmet nyújtottak be. Közben idegenrendészeti eljárást indítottak húsz koszovói, két tunéziai, egy szerb és egy német állampolgárral szemben is, akiket október 1-jén és október 2-án, Csikéria és Tompa térségében, illetve az államhatár közelében igazoltattak a járőrök. A külföldiek magyarországi tartózkodásuk jogszerűségét nem tudták igazolni, ezért elfogták és előállították őket, a kíséretükben lévő tizenegy gyermeket és három fiatalkorút a kirendeltség erre alkalmas helyiségében, felügyelet mellett helyezték el. Szöveg: Fehér ErikaFotó: illusztráció
Kecelen hagyott pontok
Sport

Kecelen hagyott pontok

A KB Autoteam SE a Bács-Kiskun Megyei Női Kézilabda Bajnokság szombati, 3. fordulójában a Kecel KC együttesének otthonában lépett pályára.
Sport

Esős találatok

Szombaton délelőtt szakadó esőben játszották a városi sportpályán a megyei női labdarúgó bajnokság 4. fordulójában a Kiskunhalasi FC Akasztói Focisuli SE mérkőzést.
Fehértói baleset: súlyosan sérült a lovas
Sziréna

Fehértói baleset: súlyosan sérült a lovas

Pontosította a rendőrség a szombat esti, kunfehértói úton történt baleset részleteit. Mint megtudtuk: egy 31 éves jánoshalmai lovast sodort el az autós, de volt ott még egy lovaskocsi, egy másik lovas és egy szemből érkező autó is.
Igazságos döntetlen a rangadón
Sport

Igazságos döntetlen a rangadón

Hat góllal is vezetett a második félidő elején a Kiskőrös, ám az UKSC egyenlíteni tudott, sőt a hajrá előtt a vezetést is megszerezte. Ennek ellenére a végén meg kellett elégedni az egy ponttal, amely a látottak alapján igazságosnak mondható. A halasiak nagyon sokat hibáztak támadásban.