Keresettek az önkormányzati bérlakások (videó)
Gazdaság

Keresettek az önkormányzati bérlakások (videó)

Sokan gondolják úgy, hogy önkormányzati bérlakásokban szeretnének élni a következő években. Nemrég kilenc költségalapú lakást hirdettek meg. Sok bérlőjelölt érdeklődik ezekben a napokban a pályáztatást bonyolító Halasi Városgazda Zrt-nél.
Tűzcsapcserék városszerte (videó)
Gazdaság

Tűzcsapcserék városszerte (videó)

Rég nem volt Halason olyan mértékű „vizes” fejlesztés, mint ami most indul. Szinte az egész városra kiterjednek majd a munkálatok.
A bibósok együtt szavaltak a nemzettel (videó)
Kultúra

A bibósok együtt szavaltak a nemzettel (videó)

Kereken egy évvel ezelőtt a Bibó István Gimnázium diákjainak és pedagógusainak produkciójára egy ország figyelt fel. Akkor csatlakoztak először az Együtt szaval a nemzet elnevezésű kezdeményezéshez. Idén megpróbálták felülmúlni tavalyi előadásukat.
Újra a Skoda lett a favorit a rendőrségnél
Sziréna

Újra a Skoda lett a favorit a rendőrségnél

Az első Skoda Octavia Kombi meg is érkezett a halasi rendőrkapitányságra. A baleseti helyszínelők használják majd az új gépkocsit, amely a korábbi Opeleknél jóval nagyobb méretű, és a belső elrendezése is sokkal parktikusabb.
Világmárka halasi reklámarccal
Közélet

Világmárka halasi reklámarccal

A kiskunhalasi születésű Dobri Andor szerepel a világhírű Sharp vállalat egyik promóciós filmjében.
Az év orvosa lehet
Közélet

Az év orvosa lehet

A halasi Semmelweis-kórház neurológus osztályvezető főorvosa, dr. Balog István is „Az év orvosa” jelöltjei között van. Idén nyolcadik alkalommal hirdették ki a legkiválóbb és legemberségesebb hazai orvosok felkutatására és elismerésére létrehozott pályázatot.
Ünnepi programok városszerte
Kultúra

Ünnepi programok városszerte

Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én írta meg a Himnuszt. E napon ünnepeljük a magyar kultúra napját, mely alkalomból országszerte és városunkban is ünnepi programok várják a közönséget.
Himnuszt szavaltak a sziládysok (videó)
Kultúra

Himnuszt szavaltak a sziládysok (videó)

A kiskunhalasi általános- és középiskolák is csatlakoztak ahhoz az országos kezdeményezéshez, melynek lényege, hogy a diákok és pedagógusok közösen szavalják el nemzeti Himnuszunkat A magyar kultúra napja alkalmából. Városunkban a Szilády-gimnázium kezdte meg a versek sorát.
Új parkolók lesznek (videó)
Közélet

Új parkolók lesznek (videó)

A Szász Károly utcában, a beépítetlen telken eddig is parkoltak az autósok, a jövőben a városháza tervei szerint ezt gondozottabb körülmények között tehetik. Farkas Dániel alpolgármester tájékoztatása szerint már folynak az egyeztetések a terület tulajdonosaival, várhatóan az első negyedévben kialakítják majd a várakozóhelyeket.