Kunfakó a múzeumban
Kultúra

Kunfakó a múzeumban

Csütörtökön este rendezték a Thorma János Múzeumban a "Lótartás a Kiskunságon" című kiállítás zárórendezvényét. A közel egy évig tartó sorozatot Nagy Czirok László könyvének a bemutatója kezdte, majd fotókiállítás és tartalmas előadások hangzottak el a témához illeszkedően.
Diákkapcsolatban, Szabadkával
Közélet

Diákkapcsolatban, Szabadkával

Múlt péntek óta immáron hivatalosan is Kiskunhalas testvérvárosa Szabadka, a jövőben még mélyebb kapcsolat lesz a két település között. Hasonló együttműködés lesz majd ifjúsági vonalon is, ennek fontos lépése történt meg a napokban. 
(►) Vérüket adták mások megsegítéséért
Közélet

(►) Vérüket adták mások megsegítéséért

Sokan döntöttek úgy szerdán délelőtt, hogy ellátogatnak a Közösségek Házába, ahol a Magyar Vöröskereszt szervezésében véradást rendeztek. A szakemberek azt mondják, szükség lenne arra, hogy egyre többen ismerjék fel a véradás fontosságát. Szerencsére azért városunkban vannak jópáran, akik évtizedek óta aktívan részt vesznek az ilyen akciókban.
LEZÁRVA (2016.03.03.)
Képrejtvény

LEZÁRVA (2016.03.03.)

Nagyon sokan ültek számítógéphez, vagy ragadtak mobiltelefont, hogy eljuttassák hozzánk tippjeiket. Mutatjuk, ki nyert.
A lovasíjász
Kultúra

A lovasíjász

Kassai Lajos lovasíjászattal foglalkozik, annak szellemi hátterével és a sporttal. A modern kori lovasíjászat megalkotója,  módszerének ma már a világ minden pontján vannak követői. Világbajnok íjász, a Magyar Köztársassági Érdemrend Tiszti Keresztjét is megkapta.  Módszere három évvel ezelőtt hungarikum lett. Kaszás Géza: A lovasíjász című filmje Kassai Lajos és pályája előtt tiszteleg. Ahogy a kedd esti kiskunhalasi bemutatón elhangzott: ez egy magyar film magyar sorssal. Középpontjában az ember áll.
Márciusi civil fórum
Közélet

Márciusi civil fórum

Ismét összehívja a civil szervezetek, egyesületek képviselőit a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. Március 8-án fórumot tartanak a Közösségek Házában 17 órai kezdettel.
Rajtol a 49. Bibó Kupa
Sport

Rajtol a 49. Bibó Kupa

Négy lány és öt fiúcsapat meccsel egymással a pénteken rajtoló 49. Bibó Kupán. A majd' félszáz éves múlttal bíró sorozat egészen vasárnap délutánig tart, végig izgalmas mérkőzésekre lehet majd számítani a Horváth István Sportcsarnokban. A házigazdák már nagyon készülnek.
(►) Új trendek a gasztronómiában – látványfőzés a Váriban
Közélet

(►) Új trendek a gasztronómiában – látványfőzés a Váriban

Sercegett a sült a serpenyőben, szálltak a finom illatok és érdeklődve figyeltek a diákok a Vári Szabó Szakképző Iskola tanéttermében. Mesterszakácsok tartottak látványfőzést a vendéglátós tanulóknak. Liptai Zoltán olimpiai ezüst- és bronzérmes mesterszakács és Gusztonyi László mesterszakács hajdanán az iskola növendékei voltak, így szívesen igent mondtak a meghívásra.