(►) Gépfegyveres merénylet a halasi vezetőügyész ellen
Sziréna

(►) Gépfegyveres merénylet a halasi vezetőügyész ellen

Délelőtt 9 óra után nem sokkal lövések dördültek el a Kiskunhalasi Járásbíróság épületében. Hivatalosan is megerősített információink szerint egy kiskunmajsai férfi Kalasnyikov gépfegyverrel próbált meg merényletet elkövetni dr. Téglás Péter vezető ügyész ellen. B. János túszul ejtette az egyik biztonsági őrt, de egy másiknak sikerült lefegyvereznie.
A kihívások viszik előre
A hét arca

A kihívások viszik előre

Czombos József Kiskunhalason tanult és kezdett el fodrászként dolgozni 2005-ben. Folyamatosan kereste a lehetőségeket, tanfolyamokon vett részt, csiszolta és tökéletesítette szakmai tudását. Ha úgy érezte, hogy eljött az ideje, váltott és változtatott. Mindig vonzotta az új kihívás. Az ambíció és a lelkesedés társaként a siker is megérkezett. Czombos József lett az American Crew All Star Chellenge 2016 harmadik helyezettje Budapesten.
Friss anyakönyvi hírek
Közélet

Friss anyakönyvi hírek

Megérkeztek szerkesztőségünkhöz a legfrissebb anyakönyvi hírek. Máris mutatjuk, kik születtek, kik hunytak el, s kik kötöttek házasságot térségünkben az elmúlt napokban.
Magyarok hatalmas vására
Közélet

Magyarok hatalmas vására

Talán még a szervezők sem hitték volna a kezdetekkor, hogy a Magyarok Vására ekkora népszerűségnek örvend majd. A hagyománnyá vált forgatag idén is óriási tömegeket vonzott, a kézműves remekek, finom ételek és italok, a hagyományőrző programok kellő vonzerőt jelentettek a kellemetlen időjárás ellenére is.
 (►) Százak szavalták a Nemzeti dalt
Közélet

(►) Százak szavalták a Nemzeti dalt

- Örülök, hogy itt lehetek. Azt hiszem az egészben az a legfantasztikusabb, hogy a szakadó eső ellenére is ennyien vagyunk- fogalmazott egy idősebb úr kedden délelőtt negyed tizenkettő körül a Petőfi-szobornál. A Halasi Média és Kultúra Kft. szervezésében már másodszor volt közös szavalás, amelynek során több száz torokból hangzott fel a Nemzeti dal.
Halas együtt ünnepelt (fotógalériával)
Közélet

Halas együtt ünnepelt (fotógalériával)

Méltóságteljesen ünnepelte meg Kiskunhalas az 1848/49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 168. évfordulóját. A zászlófelvonást követően a moziban folytatódott a megemlékezés, amelynek nézőtere teljesen megtelt. A műsort ezúttal a Fazekas Mihály Általános Iskola diákjai adták. Beszédet mondott Édes Anna tanárnő. Az ünneplők ezt követően a Petőfi szobornál közösen szavalták el a Nemzeti dalt és helyezték el az emlékezés virágait, koszorúit.
Előzés közben ütköztek
Sziréna

Előzés közben ütköztek

Késő délután Selymesnél, az 53-as főúton történt a baleset, amikor egy kanyarodni szándékozó utánfutós Opelt előzött egy Volkswagen Golf. Egyik gépkocsiban sem sérült meg senki, az anyagi kár azonban több százezer forintra tehető.
„Nekünk, itt Halason a tanár úr az Oscar-díjas
Közélet

„Nekünk, itt Halason a tanár úr az Oscar-díjas"

Weboldalunkon folyamatosan nyomon követtük a Bibó-gimnázium igazgatóhelyettesének, Palásti Károlynak a szereplését a Neteducatió által kiírt Pedagógus Oscar-díj versenyen. A városszerte népszerű pedagógus azt mondja, bár már jó pár nap eltelt az online szavazás lezárulta óta, mégis azóta is az események hatása alatt van. Arról kérdeztük, miként élte meg a sok-sok támogató szavazatot, azt, hogy sokáig ő volt a topon, és nem érte-e csalódás, mikor végül a második helyen végzett.
Március 15-re készül Halas
Közélet

Március 15-re készül Halas

Március 15-én több program is várja majd Halason az ünneplőket. Kedden 10 órakor az Országzászlónál a nemzeti lobogó felvonásával kezdődik meg a rendezvények sora. Az ünnepi műsornak a mozi lesz a helyszíne. Ezzel párhuzamosan zajlik majd az országos hírű Magyarok Vására a piac területén.