Törtek a kamionok tegnap
Sziréna

Törtek a kamionok tegnap

Több tízezer darab dobozos sör szóródott szét arról a kamionról, amely csütörtök kora reggel hajtott le az 53-as főútról Tompa külterületén és borult az oldalára. Még késő délután is tartott a mentés. Szintén kora hajnalban Soltvadkert és Kiskőrös között hajtott árokba egy kamion az 53-as főútról. Kora délután pedig Lajosmizse határában ütközött egy kamion teherautóval.
(►) The Biebers friss lendülettel
Kultúra

(►) The Biebers friss lendülettel

Puskás Peti, a The Biebers énekese azt mondja, lendületes, feladatokban bővelkedő egy éven vannak túl. Az együttes szeretné megőrizni frissességét, ezért mindig kell új cél. Most is van… A The Biebers június 3-án 22.30-kor lép fel a Nyárindító Főtérpartyn, egy héttel később pedig a Budapest Parkban koncertezik.
Swingre hangolva
Kultúra

Swingre hangolva

Mintha a 60-as évekből lehibernált zenészek az akkori hangszereikkel dolgoznák fel a mai zenéket. Ilyen a Kilele Swing Cats Sebestyén László alapítótag szerint. Az együttes június 3-án 19 órától Kiskunhalason, a Nyárindító Főtérpartyn játszik.
Háborús emlékezés
Kultúra

Háborús emlékezés

Az első világháború emlékezete – Élet a hátországban címmel rendeztek tárlatot a Thorma János Múzeumban. A kiállítást Tyavoda Julianna, a Szent József Katolikus Általános Iskola tanára nyitotta meg. - A „nagy háború” – már a kortársak is így nevezték azt a háborút, ami 1914-1918 között tartotta félelemben és aggodalomban Európát és a világ jelentős részét. Mindaddig elképzelhetetlen, a polgári lakosság számára felmérhetetlen és feldolgozhatatlan áldozatot, szenvedést, iszonyatot hozott. Nemcsak a polgárok, nemcsak a mozgósított katonák, nemcsak a rettegő nők és gyermekek, de maguk a koronás fők és tábornokaik sem tudták, mit szabadítottak az emberiségre. Valamennyien a hosszú XIX. század gyermekei voltak, a hősi, a patetikus, az arisztokrácia, a vagyonosok számára kedélyes, kellemes életet biztosító századé. Ennek vetett végett, ezt változtatta meg az I. világháború - mondta. 
Pro Iuventute – Ifjúságért díjazottak
Közélet

Pro Iuventute – Ifjúságért díjazottak

A gyerekek döntik el szavazataikkal, hogy ki veheti át elhivatottságáért, példaadó nevelő-oktató munkájáért adott évben a Pro Iuventute – Ifjúságért díjat. Idén tizenketten részesültek ebben az elismerésben. A Nagy Szeder István által kidolgozott és alkalmazott „halasi norma” módszer alkalmazásával jelölik a Pro Iuventute díjra egy kedves pedagógusukat a tanulók. A Szilády Áron társaság 1994-ben kezdeményezte először e szavazást a kiskunhalasi nevelési-oktatási intézmények körében.
(►) Három nemzet, egy cél
Kultúra

(►) Három nemzet, egy cél

A június 3-ai Nyárindító Főtérparty-n színpadra áll többek között a Mongooz And The Magnet, Magyarország talán „legmultikultibb” zenekara. Néhány hete a Halas Televízió Pont After című műsorának keretében látogattuk meg a srácokat Pécsett. Nem meglepő módon az interjúra magukkal hozták hangszereiket is, és néhány perc alatt olyan fergeteges hangulatot teremtettek játékukkal a Zsolnay-negyedben, hogy öröm volt hallgatni.
Halott csecsemőt találtak
Sziréna

Halott csecsemőt találtak

Családi tragédia történt tegnap éjszaka Kiskőrösön. A megyei főkapitányság tájékoztatása szerint a mentők értesítették a rendőrséget, hogy egy nőt a halasi kórházba szállítottak,  az elvégzett vizsgálatok alapján egyértelmű volt, hogy néhány órával korábban szült. A nejlonzsákba csomagolt csecsemő holttestét a fürdőszobában találták meg. 
Pénteken lezárják a főtér egy részét
Közélet

Pénteken lezárják a főtér egy részét

Pénteken Nyárindító Főtérfesztivál lesz Kiskunhalas belvárosában. Az előkészületek, a színpad építése már csütörtökön késő délután elkezdődik, holnap pedig néhány utcába nem lehet majd behajtani és változik majd a forgalmi rend is.
(►) Megint elszabadultak az indulatok
Sziréna

(►) Megint elszabadultak az indulatok

Megint összegyűltek és kiabálnak, füttyögnek a migránsok a Kiskunhalasi Őrzött befogadó Központban. Újra 200-250 külföldi gyűlt össze és jelszavakat skandálnak. A készenléti rendőrség és a fegyveres biztonsági őrök biztosítják a terepet. Eddig nem történt semmilyen incidens, a bent lévők aa kamerák láttán élénkülnek meg. Ahogy teltek az órák, úgy csökkent a számuk a kerítés mellett.